h i r d e t é s

Anarchia, botrány, ami az állami kórházakban van - Nem akárhonnan jött a súlyos kritika

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Anarchia, botrány, ami az állami kórházakban van - Nem akárhonnan jött a súlyos kritika

2018. augusztus 06. - 12:06

 

Anarchia, botrány, elképzelhetetlen pénzügyi viszonyok, pazarlás, lopás és korrupció - ezekkel a súlyos szavakkal illette Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az állami egészségügyi intézmények gazdálkodását a Magyar Időknek adott interjújában. - írja a portfolio.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Ujváry Sándor

Azt is felveti, hogy a nem megfelelően gazdálkodó kórházak vezetőinek menniük kell.

Anarchia. Botrány. Ez a két szó, ami először eszembe jut

- fejtette ki a lapnak arra vonatkozóan, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a számvevőszék a hazai egészségügyi intézmények gazdálkodása során.

Az elnök néhány példát is említett: 

  • Volt olyan kórház minden fontos terméket és szolgáltatást úgy vett meg az intézmény vezetősége, hogy nem folytatott le közbeszerzést, vagyis a vásárlásoknál minden lehetséges jogszabályt figyelmen kívül hagytak.
  • Számos olyan kórház is akadt, ahol nem vezettek hiteles leltárt bizonyos eszközökről.
  • Néhol az elszámolások egyszerűen átláthatatlanok voltak.
  • Kaotikus viszonyokat találtak egyes szakrendelőknél.
  • Számos esetben hamis nyilatkozatokat tettek az intézményvezetők a gazdálkodásról, így esély sem volt arra, hogy kiderüljön, mekkora vagyonnal gazdálkodtak és a forrásokat mire fordították.
  • Rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

A beszerzés folyamatára felhozott egy tipikus példát, a vécépapírok esetét, de ez más eszközökre és szolgáltatásokra is behelyettesíthető.

"A kórház vásárol hatalmas mennyiségben vécépapírt, de fel sem merül, hogy ezt közbeszerzési eljárásban tegye. Valahogyan kiválasztja a beszállítót, amelyik - a szabálytalan beszerzés miatt - minden bizonnyal jóval áron felül szállítja le az árut az intézménynek. A kórháznál a megérkező mennyiséget elfelejtik felvenni a leltárba, aztán amikor a beteg bemegy az illemhelyre, felháborodva tapasztalja, hogy nincs guriga. Teszem hozzá, teljesen jogosan. Leltár, nyilvántartás hiányában viszont senki nem tudja, mi lett a nagy mennyiségű vécépapír sorsa: lehet, hogy az összeset kitették a mosdókba és elfogyott, így többre lenne szükség, de az is előfordulhat, hogy egy részét ellopták. Mivel az egész folyamat teljesen szabálytalan, sajnos a lopás lehetősége mellett felmerül a korrupcióé is. A kórház újra rendel vécépapírt, a szállító pedig újra szállít, holott szinte biztos lehet benne, hogy csak később, az állami konszolidáció idején kapja meg a pénzt, a kórház ugyanis elköltötte, amit az államtól kapott. A szállító ezzel nyilván számol, beépíti a késedelmet az árba. S megteheti, mert nincs közbeszerzés, szabálytalan az egész folyamat" - fejtette ki.

Domokos László az intézmények gazdálkodásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy lehet jól csinálni. A lehetséges megoldások között említette: 

  • A jól gazdálkodó intézmények vezetőit nem szabad leváltani, ott kell beavatkozni, ahol súlyos szabálytalanságok vannak. Ebben a esetben az orvosnak nem szabad a pénzügyekkel, logisztikával foglalkoznia.
  • Leválthatja az érintett intézmények vezetőit és másokat nevezhet ki.
  • Vagy összevonhatja az adott intézmény gazdálkodását egy másikkal.
  • Esetleg külön pénzügyest küldhet az intézményhez.

Az Állami Számvevőszék elnöke beszélt az állami egészségügyi intézmények körében megfigyelhető moral harazd problémájáról is. "Mit tapasztalunk jelenleg? Ha egy kórház betartja a szabályokat, s nem költi el az összes rendelkezésére álló pénzt, akkor jó eséllyel megtörténhet, hogy a megmaradt összeget elvonják tőle. A másik intézmény, amelyik viszont jóval többet költ, mint lehetne, ahelyett az állam idővel jót áll, s kifizeti a tartozását.

Ez körülbelül olyan, mintha azt büntetné meg a környezetvédelmi hatóság, aki kidobja a szemetet a kukába, annak pedig pénzt adna, aki az erdő szélére hordja az építési sittet. Nincs ez így rendben

- fejtette ki. 

Azt is elárulta az ÁSZ első embere, hogy az intézmény most készíti elő a magyarországi sürgősségi ellátás rendszerének ellenőrzését.

Ma a sürgősségi ellátással szemben az a kritérium él, hogy 12 órán belül lássa el a pácienst. Ez szerintem rettenetesen hosszú idő. A mentők húsz percen belül megérkeznek a helyszínre, akkor az egészségügyi intézménynek miért van fél napja arra, hogy megkezdje a veszély elhárítását?

Javaslata szerint az ország minden pontján szükség van egy olyan intézményre, amely a hét minden napján, ünnepnapokon is fogadná a sürgős ellátást igénylőket.

A várhatóan óriási vihart kavaró interjúját Domokos László azzal zárja, hogy aláhúzza:

az ország nem lehet versenyképes, ha az egészségügy pazarlóan működik.

S nem elég, hogy pazarlóan működik, de az emberek, az adófizetők még csak meg sem kapják a megfelelő ellátást.

Az állami egészségügynek minőségi szolgáltatást kell kínálnia, s ezért az ágazat vezetőinek is tenniük kell, ahogy felelősséget is kell vállalniuk az esetleges kudarcok miatt. Nem lehet mindenben az államra mutogatni.

portfolio.hu

 


 

h i r d e t é s