Simicska esete az ördöggel

Körülbelül tíz évvel ezelőtt sugároztak a TV-ben egy mindössze pár perces rajzfilmet, ahol egy ember az ördög kíséretében utazgatott Magyarországon.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt sugároztak a TV-ben egy mindössze pár perces rajzfilmet, ahol egy ember az ördög kíséretében utazgatott Magyarországon.

Eddigi legnagyobb vállalkozásába kezdett a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát összefogó gazdasági szervezet (BRICS).

„A folyamatos belpolitikai csatazajban nem sok figyelem jut az életünket valóban meghatározó dolgoknak” – írta áprilisban Bod Péter Ákos a Heti Válaszban a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (angol rövidítése alapján TTIP-ről).
.jpg)
Egyetlen példányt és azt is húsz éve - a "pacunak" tényleg diótörő fogsora van, de eszébe sem jut vele embereket kasztrálni, Magyarországon pedig képtelen elterjedni.

Eltűnt a helyéről Szentendre egyik nevezetes szobra, ef Zámbó István égbe mutató női ujja.

A terrorszervezet eddigi legnagyobb mészárlása sokkal nagyobb volt, mint valaha hittük - annyira, hogy az űrből is látszott.

A Szerbia felől érkező menekültek nagy része Szegeden köt ki.

A kereskedelmi törvény nem határozza meg pontosan, mitől is piac a piac, vagy éppen pontosan mi különbözteti meg más kiskereskedelmi létesítménytől.

A görög krízisben már jóval több forog kockán, mint az eurómilliárdok, amit a görögök feléltek, vagy akár a csőd.

Jövőre mutatják be a mozikban az 1984-es komédia újrafeldolgozását – ehhez készítették el az ECTO-1 rendszámú Cadillac óriáskombi modernebb reinkarnációját.

Némelyek gyakran, mások elvétve, de mindannyian megtapasztalhattuk már a napégés kellemetlen tüneteit.

Teljes kudarcnak tűnik egyelőre a 100 millió forintból indított Gyere haza program, amely az Angliában dolgozó magyar fiatalok hazacsábítását tűzte ki célul.