Áder húga az oktatásról
Van úgy, hogy egy ember még ha közszereplő is, egy másik közszereplő árnyékából nem szabadulhat.
Van úgy, hogy egy ember még ha közszereplő is, egy másik közszereplő árnyékából nem szabadulhat.
Föld S. Péter írása a gepnranacs.hu-n.
Nyolc év után harminc nap alatt döntött a Kúria Császy Zsolt és Tátrai Miklós bűnösségéről, de további egy hónap sem volt elegendő az ítélet leírásához.
Szeretem a sportot. Pár éve minden magyar sikernek úgy tudtam örülni, mint egy kisgyerek.
Csizmadia Ervin szerint a magyar közélet elbutult, a baloldali és a liberális közönség "őrült állapotban van".
Trump feje fölé az elnöki glóriát három millióval kevesebb szavazatból fonták, mint amennyit versenytársa kapott, így érthető, ha Szaúd-Arábiában felszólalt – az iráni demokráciahiány miatt. Nem sokkal később pedig Miamiban jelentette be – a CIA (Central Intelligence Agency) által 1961-ben Fidel Castro kormánya ellen szervezett és kudarcot szenvedett katonai kaland túlélői előtt – a „kubai nép szabadsághiányára” hivatkozva, hogy szigorítja a sziget lakossága elleni szankciókat.
Pusztaradványban azért lesz időközi választás, mert a polgármestert szándékos bűncselekmény elkövetése miatt már nem tartják méltónak a posztra. - írja a 24.hu
A gép nem felelt meg a minimumfeltételeknek. A betegeknek Veszprémbe kell menni vizsgálatokra. - írja az Index
Vannak emberek, akik a névleg vállalt vallásuk mögé burkolózva a legszörnyűbb dolgokat képesek elkövetni.
Vasárnap a változóan felhős időben hosszabb-rövidebb napos időszakok is lesznek, de a Dunántúlon és keleten még mindig szeles marad az idő. - írja az Időjárás.hu.
Az MTI szerint a vizes vb nyitóünnepségével foglalkozik a nemzetközi sajtó - írja a Comment:com
Tegnap a képernyő előtt végigszenvedtem a vizes vb megnyitóját.
Amikor a nézettség kerül terítékre, nem ritkák a túlzó jóslatok. Amikor egy, nem kellő alapossággal összeállított statisztika alapján próbálnak a műsorkészítők munkájukra érdemesnek bizonyulni előfordulhatnak ilyen túlzások.
Várhatóan még az idén Magyarországra utazik Emmanuel Macron francia elnök - közölte az Index.