h i r d e t é s

Négy településen is polgármestert választanak ma

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Négy településen is polgármestert választanak ma

2017. július 16. - 07:34

Pusztaradványban azért lesz időközi választás, mert a polgármestert szándékos bűncselekmény elkövetése miatt már nem tartják méltónak a posztra. - írja a 24.hu

Forrás: MTI

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hácson, Kunpeszéren és Pusztaradványban polgármestert, Orgoványon községvezetőt és helyi képviselőket is választanak.

A Somogy megyei Hácson azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert a község eddigi vezetője, Molnárné Kubik Zsuzsanna (Fidesz-KDNP) egészségi okok miatt áprilisban lemondott. A posztért egy független jelölt, valamint a Magyar Munkáspárt jelöltje indul. A község választási névjegyzékében valamivel több mint 300-an szerepelnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei

Pusztaradványban azért lesz időközi választás, mert a település független polgármesterét, Tomkó Sándort – szándékos bűncselekmény elkövetése miatt –

a Miskolci Törvényszék méltatlannak nyilvánította a poszt betöltésére. A polgármester megbízatása március 22-én szűnt meg. A tisztségért két jelölt függetlenként, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben indul. A választói névjegyzékben mintegy 150-en szerepelnek.

A Bács-Kiskun megyei Kunpeszéren a település vezetője, Németh László (független) nyugdíjba vonult, ezért lemondott tisztségéről április 9-i hatállyal. A posztért öten indulnak: négyen függetlenként, egyikük pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben mintegy 600-an szerepelnek.

A szintén Bács-Kiskun megyei Orgoványon polgármestert és képviselőket is választanak, miután a képviselő-testület március 29-én feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öten indulnak: hárman függetlenként, egy jelölt a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum, egy pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A hat képviselői helyre huszonöten pályáznak. A település választói névjegyzékében több mint 2700-an szerepelnek.

 

24.hu