Palkovics meg akar állapodni az MTA akadémikusaival?
Pár napja a Magyar Tudományos Akadémia vezetésének mintegy 54 perc állt rendelkezésére reagálni az intézmény költségvetését megfelező törvénytervezetre.
Pár napja a Magyar Tudományos Akadémia vezetésének mintegy 54 perc állt rendelkezésére reagálni az intézmény költségvetését megfelező törvénytervezetre.
2018 májusában mindössze 2800 céget törölt a cégbíróság, ezzel lassan véget ér a 2012 óta tartó cégtörlési hullám.
A Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar - a helyi Német Kisebbségi Önkormányzat felkérésére - június 24-én (vasárnap) 18 órától 21 óráig Polka-Partyt játszik a Táti Kultúrházban.
Olyan szabályosan és törvényesen épül Völner vasútja (is), hogy összesen 27 milliárd forint megvonását javasolják az auditorok.
Az utóbbi 3 napban csak két illegális határátlépő embert láttak, de három medvét.
A színpados cirkusz keretén belül a képviselők utoljára véleményezhetik a javaslatokat.
Az Európai Néppárt strasbourgi frakciójában sokan idegenkednek az Orbán vezette Fidesztől, így lehetséges a szakítás. - írja a FAZ
Orbán elégedetlen a TV2 működésével, mivel egyelőre megszorítani sem sikerült az RTL Klubot.
A Fidesz egyszerű stratégiája: ami nem tetszik, azt be kell tiltani
Orbán faji, vallási alapon ítél halálra embereket, és a halálukkal egyetért. Menekülők halála tölti el nagy elégedettséggel.
A szükséges pénzt TAO-forrásból teremtik elő.
Annak ellenére, hogy az Unió kötelez a fogyasztás csökkentésére.
A héten többfelé lehetnek záporok, zivatarok, és helyenként a 30 fokot is elérhetjük! A hétvégére azonban úgy tűnik, hogy hidegfront jön!- írja az Időjárás.hu
A két hete, Görögországban elért második hely után Herczig Norbert és Ferencz Ramón ismét dobogóra állhatott a rali Európa-bajnokságon (ERC), mivel harmadikok lettek a vasárnap zárult ciprusi futamon.