Az Európai Néppárttól azt kérik, hogy tisztázza viszonyát Orbánnal
És ne hazudják azt, hogy keresik a megoldást a migrációra, miközben nem keresik. - írja a 24.hu.
És ne hazudják azt, hogy keresik a megoldást a migrációra, miközben nem keresik. - írja a 24.hu.
Mosonmagyaróvári bölcsődét kellett kiüríteni egy sérült gázvezeték miatt, az érintett utcát lezárták. - írja a blikk.hu.
Orbán Viktor másfél éves "alkotmányrevíziós" időszakot jelentett be a múlt péntek reggeli, szokásos rádióinterjújában.
A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra - derül ki a K&H Bank felméréséből.
Az aHang csoport, amely fontos közügyekben lép fel és új utakat, eszközöket biztosít a változás eléréséhez, most Budapest egyik legszebb utcája, a Pozsonyi út fáinak megcsonkítása miatt kiált ránk. - írja a varosikurir.hu.
Csak a bandákba verődve randalírozó, csellengő gyermekek ellenőrzése a cél. - írja a 168ora.hu.
A 2017-18-as tanévben 10 ezer diáklány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának - írta a Világgazdaság kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatok alapján. - közölte az eduline.hu.
Bulgária egy éven belül csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz - jelentette be Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter. - írja a napi.hu.
Első fokon 17 millió forint kártérítést nyert egy miskolci férfi a Borsod megyei kórház ellen.
Életének 90. évében 2018. május 31-én elhunyt Brutsy János. Halálával az a Brutsy család halt ki, akiknek tagjai 1945-ig jelentős szerepet töltöttek be Esztergom ipari és társadalmi életében.
Elképesztő állapotok a Debrecen-Mátészalka vonalon
Dr. Bodai Beáta ügyvéd készített beadványt Orbán Viktor és az egész Fidesz vezérkar ellen.
Az anya lakásvásárlásra 12 esztendeje felvett 5 milliót, s miközben percnyi pontossággal törlesztett, mára maradt neki 7,5 millió adóssága.
A nőket kicsit másképp és más arányban érintik a különböző szívbetegségek, ezért érdemes tisztában lenniük az alábbiakkal.