Brazíliában újabb gátszakadás fenyeget
Az új veszély miatt a hatóságok több környező településről mintegy 24 ezer ember ideiglenes kitelepítését rendelték el.
Az új veszély miatt a hatóságok több környező településről mintegy 24 ezer ember ideiglenes kitelepítését rendelték el.
A gyermek a halottkémi vizsgálat eredményéről beszámoló médiatudósítások szerint a zuhanást követően azonnal meghalt, feltehetően a fejét ért sérülés miatt, amit egy magával rántott kő okozott.
Egyelőre ismeretlen eredetű robbanás történt Hágában vasárnap - jelentette a helyi média.
A holokauszt áldozataira fotósunk, Dániel Mária Magdolna fényképeviel emlékezünk.
Rajk László szerint Orbán diktatúrája szofisztikáltabb Kádárénál, de lényegében ugyanaz. A 70 éves építész, díszlettervező szerint a rendszer végéhez vezető gyújtózsinór most is a kulturális ellenállás lehet.
Személyes levélben kért elnézést Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó férje tíz nappal ezelőtti autóbalesetének sérültjétől.
Ady Endre gondolatai napjainkban, halála után egy évszázaddal is aktuálisak - hangsúlyozta a költő budapesti szobránál vasárnap rendezett megemlékezésen Tóth Bertalan MSZP-elnök és Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke.
Annyira másképp élünk, mint pár évtizeddel ezelőtt, hogy szinte az összes huszonévesnek is fáj valamije. A probléma az, hogy ezekkel a fájdalmakkal egyáltalán nem foglalkozunk, mint ahogyan a saját testünkkel sem, pedig nagyon komoly és visszafordíthatatlan következményei lehetnek a nemtörődömségnek - derül ki az ATV Heti Napló című műsorának ripotjából.
Csütörtökön egy hetes sztrájkot kezdtek a győri Audi-gyár dolgozói a jelentős bérkülönbségekre hivatkozva, szerintük ugyanis a magyar fizetések jócskán elmaradnak a Volkswagen-csoport más régiós gyáraiban látott szintektől - írja a Portfolio a Bloombergre hivatkozva.
Az X –akták Mulder ügynökeként megismert színész, egy új önkifejezési formát talált, a rockzenét. David Duchovnyt most egy új videóban láthatjuk, melynek címe, „Egy idegen a Szent Szívben”. A dal a 2018-as albumbáról való, amely a „Minden harmadik gondolat” elnevezést kapta. A videóban édesapja haláláról és az azzal kapcsolatos felismeréseiről mesél olyan vallásos művészieséggel, mely által megértjük, hogy a zenész már-már transzcendentális módon kapcsolódik a zenéhez.
Egyre több lengyelnek van tele a hócipője az áruházak vasárnapi zárva tartásával és a helyzet várhatóan romlik, mert idén már havonta három vasárnapra érvényes a tilalom. - írja a Napi.hu
Most Jávor Benedek szeretne közös ellenzéki listát létrehozni az EP-választásra. Korábban hasonló ötlettel állt elő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, és egy felmérés szerint az ellenzéki választók is ezt szeretnék. Már csak a pártokat kellene meggyőzni.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport január 27-én, Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, az utcán, kivert kutyaként élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett, - ha csak pár órára is - szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.
Az Orbán-kormány nem csinál semmi mást, mint folyamatosan elbitorolja a szellemi és nayagi javainkat.