Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút
Az intézményben belső vizsgálat is indult a kritikus hangvételű videoklip miatt. - írja a nepszava.hu.
Az intézményben belső vizsgálat is indult a kritikus hangvételű videoklip miatt. - írja a nepszava.hu.
Kilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek a hatóságok csütörtök este, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen amiatt, hogy a hatóságok falujuk szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán belügyminisztérium.
Debrecen-Dombos tanyán él egy nehéz sorsú család, akik segítségre, támogatásra szorulnak.
Az egykori oligarcha a politikával szakított, de a politizálással nem. Közben egy falunapra lovakat vitt a gyerekeknek. - írja a veszpresszo.hu.
Az MSZP budapesti elnöke azt mondta: csak néhány órával az Index cikkének megjelenése előtt értesültek a döntésről, ezért tárgyalásra egyáltalán nem volt lehetőségük. - írja az atv.hu.
A megújult Nemzeti alaptanterv (Nat) egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek.
Február az évértékelésekről szól. Az elmúlt hónap politikai diskurzusait egyértelműen az egyes pártok évértékelő beszéde tematizálták.
A Craiova melletti Șimnicen már januárban elvetették a búzát. - írja a maszol.ro.
Be szeretne kerülni a Demokratikus Koalíció elnökségébe a párt március 1-i tisztújító kongresszusán, jelentette be Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd című műsorában - aminek egykor a műsorvezetője volt. - írja a 444.hu.
Bizonyos daganatos és autoimmun betegségek kezelése során használt, fehérje alapú gyógyszerek sejtbe juttatására dolgoztak ki új megoldást szegedi kutatók - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az MTI-t.
Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál - értesült a Magyar Nemzet.
Idén lesz hatvan éve annak, hogy felszámolták a Magyar Autonóm Tartományt (MAT). Helyette, ugyanebben az évben alkotmánymódosítással, majd ennek nyomán kormányrendelettel, létrehozták a Maros Magyar Autonóm Tartományt (MMAT). - írja a maszol.ro.
Élesben mégis rossz döntéseket hozott. - írja a nepszava.hu.
A Hargita megyei Gyimesfelsőlokon átadták az Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus iskola felújított épületeit. A beruházást 500 millió forinttal támogatta a magyar állam.