Karikó Katalint Szeged díszpolgárává választják
Az Egyesült Államokban élő professzor május 21-én veszi át a kitüntetést.
Az Egyesült Államokban élő professzor május 21-én veszi át a kitüntetést.
Hiányosan tüntették fel az árakat a fogyasztóvédelem által tavaly vizsgált mintegy 5 ezer bolt bő harmadában, mintegy 1700 üzletben.
Donald Trump búcsúbeszédét kedd délután egy videóüzenet formájában láthatják az amerikai állampolgárok, a szövege azonban már hétfőn elérhetővé vált a Fehér Ház honlapján.
A koronavírus-járvány miatt minden korábbinál nagyobb bizonytalanság övezi a mindennapokat.
Az Emmi támogatásból megvalósuló keresztény könnyűzenei képzés támogatásának keretein belül, a két oktatási intézmény a saját oktatási tevékenységébe illeszkedő képzések elindításán dolgozik.
Egy óra alatt több mint egymillióan nézték meg az oknyomozó cikket és videót.
Az amerikai főváros központját több tízezer katona védi.
A 89 év felettieket oltják elsőként az idősek közül
A következő napokban megszűnnek a fagyok, és a havazást is felváltja majd az eső, emiatt az utóbbi napokban kialakult (illetve az éjszaka még kialakuló) hóréteg olvadásnak indul.
A háttérben érdekes mozgások zajlanak a baranyai városban, a fideszes-kapcsolatokat ápoló alpolgármester rendre szembe megy a város első emberével, a húr a Zsolnay Kulturális Negyed ügyében pattant el, aminek megtartásáért hónapokig küzdött a város.
A platformon a világ vezető kutatói, döntéshozói, tervezői és vállalatai osztják meg gondolataikat az ember-gép együttműködésről
Kilométeres kamionsorok alakultak ki kedden a Románia és Magyarország közötti határátkelőhelyek romániai oldalán - számolt be a Digi24 hírtelevízió.
Az ónos eső veszélye miatt több megyére adott ki figyelmeztetést kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.