Ballisztikus rakétákat lőtt föl Észak-Korea
Új típusú rakétákat tesztelt Észak-Korea.
Új típusú rakétákat tesztelt Észak-Korea.
A fogyasztói árak egyre csak emelkednek, miközben a félvezetők hiánya lassítja a gyártást a Samsungtól egészen a Fordig.
Kékszalag elnevezéssel sétányt alakítanak ki a Balaton-parton Balatonfüred nyugati részén. A ma érvényes hazai jogszabályok szerint korrekt a bejelentés, de a balatoni hullámok csobogásának hangját ne nagyon keressük majd séta közben.
A koronavírus-járvány halálgörbéjére sokkal nagyobb hatással van a páciensek kora, mint azt korábban gondolták. Ugyanakkor néhány társuló betegség könnyedén 20-30 százalékra növelheti a kórházba kerülés lehetőségét a harmincas, sőt akár a húszas korosztálynál is. Egyebek mellett ezekre derített fényt a The Economist által kifejlesztett kockázatértékelő alkalmazás.
"Azokat a felvételeket tessék elképzelni az ózdi kórházban, amit annak idején az olasz helyzettel kapcsolatban láttunk"
A kormány összeköti a boltzár átalakításával az este 10-es új időhatárt. Több mint egy éve nyögjük a kijárási korlátozásokat.
A folytonos forintgyengítés szinte a hazai gazdaságpolitika része lett, aminek van egyfajta logikája: afféle ázsiai modellt másolva, alulértékelt devizával, alacsony kamatokkal és támogatott hitelekkel próbálunk versenyezni a nemzetközi piacokon. A probléma ezzel az, hogy ha sokáig megyünk ezen az úton, akkor elveszíthetjük a monetáris politika feletti kontrollt - állapította meg Zsiday Viktor befektetési szakember.
Azután érkeztek csupán meg a pozitív teszteredmények, miután a hölgy már elhunyt.
Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban április 1-jétől 6-ig teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Ausztráliában a teljes nyitásra március 29. délig kell várni. Az addig hatályban lévő korlátozó intézkedésekről Magyarországon csak álmodni lehet.
Módosul a kijárási korlátozás és a boltzár. A miniszterelnök az operatív törzs péntek hajnali ülését követően bejelentette, április 19-én lehet az iskolanyitás.
Új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével, ezért védekezni is másként kell - mondta Angela Merkel német kancellár a szövetségi parlamentben.