h i r d e t é s

Ballisztikus rakétákat lőtt föl Észak-Korea

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ballisztikus rakétákat lőtt föl Észak-Korea

2021. március 26. - 14:46

Új típusú rakétákat tesztelt Észak-Korea. 

Katonai felvonulás Phenjanban - Forrás: Euronews

Ezt a phenjani vezetés jelentette be egy nappal azután, hogy két ballisztikus rakétát lőttek ki Japán irányába.

A rakéták valamivel több mint ötszáz kilométer megtétele után a Csendes-óceánba zuhantak. A phenjani rezsim egy héten belül másodszor hajtott végre rakétakísérleteket.

A rakétakísérlettel Észak-Korea ismét megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát, amelyek eltiltották Phenjant a ballisztikus rakéták fejlesztésétől. Dél-koreai és amerikai katonai elemzők szerint az észak-koreai vezetés az új típusú rakéták kísérleti fellövésével nyomást akar gyakorolni az új amerikai kormányra.

Az amerikai hadsereg indiai- és csendes-óceáni parancsnoksága a szomszédos országokat veszélyeztető tevékenységnek nevezte az újabb északi rakétakísérletet, és hangsúlyozta, hogy szövetségeseikkel és partnereikkel szorosan egyeztetnek a kialakult helyzetről.

Joe Biden elnök hasonlóan nyilatkozott csütörtökön újságíróknak, hozzátéve: nem kizárt, hogy lesz amerikai válaszlépés, ha a helyzet súlyosbodik, viszont kész valamilyen szintű párbeszédre is Phenjannal, ha hajlandó előre lépni a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételében. (Euronews)