Bekapcsolták a világ legnagyobb szén-dioxid-elszívóját
Egyes szakértők szerint a technológia segíthet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
Egyes szakértők szerint a technológia segíthet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
A nagy gazdasági világválság 1929-ben okozott akkora sokkot az USA-ban mint amilyet a kelet-európai társadalmak elszenvedtek a rendszerváltás idején. Ezt a válságot kihasználva juthattak hatalomra a populista autokraták, akik a társadalom többségét kitevő “vesztesek” támogását – élvezik.
A 39 éves Pavol Matlák, az SaS politikusa és a párt Námesztói járási alapszervezetének elnöke vezette azt a Lamborghinit, ami még pénteken ütközött egy Škoda Fabiával Alsókubin (Dolný Kubín) mellett - írja a Bumm.sk.
Az esetről a vatikáni nagykövet számolt be, aki nem bírta ki őszentsége viccét nevetés nélkül.
Mielőtt magával is végzett, agyonlőtte a családját.
Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter Karácsony Geregely és Márki-Zay Péter az ATV-n küzd meg az előválasztás első fordulójában.
Az elmúlt napok egyhangú időjárása kissé megtörik, ugyanis hétfőn már több felhő lesz az égen, valamelyest nagyobb lesz a záporok esélye, sőt időnként még a szél is lengedezhet.
A Pécsi Tudományegyetem közleménye szerint hétfőtől az intézmény bizonyos területein kötelező lesz az orvosi maszk viselése az aktuális járványügyi adatok és a tanévkezdés tapasztalatai miatt.
Megérkezett Pozsonyba a katolikus egyházfő. A repülőtéren többek közt Zuzana Čaputová köztársasági elnök fogadta őt. Ferenc pápa Pozsonyba, Kassára, Eperjesre, a sasvári (Šaštín) zarándokhelyre, de a hírhedt Luník IX lakótelepre is ellátogat. Szerdáig marad az országban.
Kényszerleszállás közben lezuhant és szétroncsolódott egy L-410-es utasszállító repülőgép Szibériában, az Irkutszki területen, fedélzetén 16 emberrel - jelentették vasárnap orosz hírügynökségek.
Hadházy Ákos járt annak utána, hogyan sikerült 100 millió forintot elkölteni Kiskörén és mire.
Furcsa helyzet alakult ki az orosz közéletben: Vlagyimir Putyin és a kormányzását támogató Egységes Oroszország párt népszerűsége teljesen elszakadt egymástól.
"A szolidaritás nem azt jelenti, hogy osztozunk az asztalon maradt morzsákon, hanem azt, hogy mindenkinek helyet készítünk az asztalnál."
Első ránézésre úgy tűnik, hogy Amerikában és Európában is ugyanolyan rossz a koronavírus-helyzet, mint a vakcinák előtt volt, a számok mélyére nézve azonban a kép árnyaltabb. - írja az Infostart