október 2021

Az el nem kötelezettek mozgalma megalakulásának 60. évfordulójára emlékeznek Belgrádban

2021. október 11. - 12:49

A béke a politikai, kulturális és gazdasági együttműködés fejlesztésének alapja, ezért meg kell azt őrizni - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn Belgrádban az el nem kötelezett országok mozgalma megalakulásának 60. évfordulója alkalmából rendezett csúcstalálkozón.


Paul McCartney szerint John Lennon kezdeményezte a Beatles feloszlását

2021. október 11. - 11:30

Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását - számolt be róla a The Guardian.


Hamisított ajánlások felhasználása miatt emeltek vádat három férfi ellen

2021. október 11. - 11:00

Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség három férfira: a vád szerint úgy igazolták a választói ajánlások meglétét a 2019. évi önkormányzati választásokon, hogy tudták, az íveken hamis aláírások is szerepelnek - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.


Yellen reméli, hogy a amerikai kongresszus elfogadja a globális minimumadóról szóló tervezetet

2021. október 11. - 10:45

Reményét fejezte ki az amerikai pénzügyminiszter vasárnap, hogy az Egyesült Államok törvényhozása elfogadja a globális minimumadóról szóló tervezetet, amely lehetővé teszi a multinacionális vállalatok megadóztatását.


Három év szabadságvesztésre ítéltek egy férfit korábbi börtönőre bántalmazásáért

2021. október 11. - 10:31

Hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt három év börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki az utcán megverte korábbi körletfelügyelőjét - közölte a Baranya Megyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.


Megkezdődik az utolsó hét a Vadászati világkiállításon

2021. október 11. - 10:18

Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra, és ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma már 1 millió 250 ezer felett jár - közölte a világkiállítás sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.


Oldalak