Az eső sem tartotta vissza a futókat a Budapest Maratonon
Nem kedvezett az időjárás a maratonistáknak hétvégén a Budapest Maratonon, de így is több mint háromezren vágtak neki a 42 kilométernek.
Nem kedvezett az időjárás a maratonistáknak hétvégén a Budapest Maratonon, de így is több mint háromezren vágtak neki a 42 kilométernek.
Egy hosszabb posztban indokolta döntését
MSZP-tagként, de a DK színeiben nyert meg Szombathelyen az előválasztást Czeglédy Csaba ügyvéd, politikus.
A közmédia M1 csatornáján sugárzott Világ című műsor szombati adásában Bende Balázs műsorvezető elmondta, hogyan kell szavazni a jövő évi választáson.
Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője Facebook-oldalán jelentette be, hogy Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson, és már le is adta a szavazatát a DK miniszterelnök-jelöltjére.
Orbán Viktor szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.
Ezek a termékek kerülnek 30-35 százalékkal többe, mint tavaly
Sportejtőernyősökkel a feldélzetén lezuhant egy L-410-es könnyű utasszállító repülőgép a tatárföldi Menzelinszk városánál - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Albánia ellen világbajnoki selejtezőn a zártkapus Puskás Arénában.
Karácsony Gergely rossz előválasztási kampányt folytatott, és ez politikai bukáshoz vezetett - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Tamás Gáspár Miklós elmondta, milyen jelöltnek tartja Márki-Zay Pétert