h i r d e t é s

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője is Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője is Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson

2021. október 10. - 11:13

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője Facebook-oldalán jelentette be, hogy Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson, és már le is adta a szavazatát a DK miniszterelnök-jelöltjére.

Mint posztjában írja: "Nagyon sok vitám van a Demokratikus Koalícióval elvi és gyakorlati szinten is, és ez így is van rendjén. Ezért vagyok én Párbeszédes, ők pedig nem. Egyetértünk viszont abban, hogy stabil és kiszámítható koalíciós kormányzatra van szükség Orbán Viktor leváltása után. Ehhez pedig olyan miniszterelnök kell, aki ismeri és érti a politikai diskurzusokat európai és hazai szinten is. Olyan, aki nem sértődik meg, ha egy-egy javaslatára majd nemet mondanak a partnerek, de mindig készen áll konstruktív megoldások megtalálására is.

Ezt a felkészültséget és nyitottságot én most Klárában látom. Ezért szavaztam rá, bár eredetileg jobban szerettem volna megküzdeni vele. Sok elvárásom van az irányában, különösen fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatban. Úgy vélem, vele ezek megbeszélhetők. Péternek pedig sajnos mára azt sem hiszem el, amit kérdez."