h i r d e t é s

Átlátszó: Felülről állíthatták le a kopaszok elleni nyomozást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Átlátszó: Felülről állíthatták le a kopaszok elleni nyomozást

2017. május 05. - 13:18

Szakmaiatlan és gagyi – így jellemezte egy, a Nemzeti Választási Irodánál Nyakó Istvánt akadályozó kopaszok elleni rendőrségi nyomozást az Átlátszó egyik forrása. - írja a hvg.hu.

Forrás: hvg.hu

A lapnak az arra rálátó szakemberek arról beszéltek, hogy az ügyre a nagypolitika erősen rányomta a bélyegét.

Az Átlátszó a cikkben részletesen bemutatja, milyen politikai kapcsolatai, kötődései vannak a kopaszoknak, egyik informátorukat idézve pedig azt írta: az eljárás – bűncselekmény hiánya miatti – megszüntetéséről feltehetően nem a rendőrök döntöttek.

A forrás szerint arra vagy az ügyészség utasította a rendőröket, vagy a parancsnokaik, de még azt is valószínűnek tartja, hogy a "parancsot" szóban kapták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói, így annak nincs írásbeli nyoma.

A nyomozás hibáit sorolva a lap azt írta: a nyomozók hiába azonosították be a kopaszokat, egyiküket sem hallgatták meg sem gyanúsítottként, sem tanúként. De Erdősi Lászlónét – Erdősi László herceghalmi polgármester feleségét, akinek kérdését végül Nyakó Istváné helyett befogadta az NVB – sem kérdezték ki vagy szembesítették az őt segítő kopaszokkal.

Emellett az érintettek kapcsolati hálóját sem állították össze a rendőrök, ahogyan annak sincs nyoma az Átlátszó birtokába került nyomozati anyagokban, hogy a választási irodához az annak előterében kialakult tülekedés nyomán kiérkező rendőrök mit jelentettek a feletteseiknek.

A BRFK munkatársait nem érdekelte, hogy a választási iroda elnöke, Pálffy Ilona mit tapasztalt a helyszínen, és miért küldte el a rendőröket, amihez egyébként joga sem lett volna. És azzal sem vesződtek – holott kötelességük lett volna –, hogy megindokolják, ezek a nyomozati cselekmények miért nem voltak szükségesek.

A kopaszokat hatan jelentették fel, köztük Nyakó István. A feljelentését elutasították, de pótmagánvádat nyújtott be, így ő is betekinthetett a nyomozati iratokba. Ő hozta nyilvánosságra, hogy az NVI-nél azon a tavaly februári napon megjelent nagydarab férfiak mindegyike büntetett előéletű, akad köztük gyermekbántalmazásért és fegyveres rablásért elítélt is.

Áprilisban – 14 hónappal a történtek után – Nyakó indítványát elutasította a bíróság. A politikus fellebbezett, az ügyben a táblabíróság dönt majd.

hvg.hu