h i r d e t é s

Az államfő szerint Viorica Dăncilă félreértette Ferenc pápát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az államfő szerint Viorica Dăncilă félreértette Ferenc pápát

2018. május 13. - 07:20

Viorica Dăncilă miniszterelnök vatikáni látogatása után győzedelmesen jelentette be, hogy Ferenc pápa elfogadta meghívását, és jövő év elején Romániába látogat. 

Forrás: realitatea.net

A kormányfő bejelentését Miguel Maury Buendía pápai nuncius pontosítani kívánta. Klaus Johannis szerint a miniszterelnök félreértette Ferenc pápát.

„Miguel Maury Buendía pápai nuncius arra kért, hogy a következő pontosítást küldjem ki a sajtónak: Ferenc pápa romániai látogatásáról - amikor megegyezés születik róla - a Szentszék és a román elnöki hivatal egyidejűleg tájékoztatja a közvéleményt” – írta péntek esti Facebook-bejegyzésében Francisc Doboș, a bukaresti római-katolikus érsekség szóvivője. Álláspontja alátámasztására csatolta azt az olasz és spanyol nyelvű sajtóközleményt is, amelyet a Vatikán adott ki Viorica Dăncilă látogatásáról, és amelyben egy szó sem esik Ferenc pápa jövendőbeli romániai látogatásáról.

Viorica Dăncilă bejelentése után a Maszol megkereste Tamás Józsefet, a Gyulafehérvári Érsekség segédpüspökét, aki portálunktól értesült Ferenc pápa esetleges látogatásától. A katolikus főpap kifejtette, meglátásuk szerint jelenleg nem teljesülnek Ferenc pápa romániai látogatásának feltételei, hiszen - mint fogalmazott - „korábbi problémáinkhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik”. 

Klaus Johannis szombaton közölte: szerinte a miniszterelnök félreértette Ferenc pápát. „Az a gyanúm, hogy a kormányfő nem értette az elhangzottakat. A találkozóról kiadott vatikáni közlemény szerint szóba került, hogy jövő év első felében Románia tölti be az EU elnöki tisztét. Egyetlen magyarázatom, hogy a miniszterelnök ezt tévesztette össze a pápa látogatási szándékéval” – fogalmazott az államfő. Johannis megerősítette, hogy Ferenc pápa esetleges romániai látogatását a részletek tisztázása után a román elnöki hivatal és a Vatikán együttesen fogja bejelenteni. "Ezt nem a pápai audenciák résztvevői szokták bejelenteni" – tette hozzá. (maszol.ro)