Te botrányteológus vagy?

Haha! Sokan aggatják ezt rám, kétségtelen, de legfőképpen azok, akik fekete-fehérben gondolkodnak és nem látják vagy nem akarják látni a világ más árnyalatait. Bizonyos értelemben Jézus maga is egy botrányos figura volt, ha így érted, ez nem feltétlenül egy negatív jelző. 

Az biztos, hogy nem vagy egy hétköznapi ószövetség-kutató: aktívan foglalkozol nőjogokkal, katolikus teológusként melegjogokkal, kisebbségvédelemmel, sőt, még az iszlámmal is. Mi köti össze ezeket?

Az életem, mindig, amivel éppen aktuálisan találkozom. Éppen ezért a női egyenjogúság kérdése volt az első, mert ezt a problémát magam is sokszor megtapasztaltam: nőként megküzdeni a méltóságomért az egyházon belül, a tudományos életben, a magyar társadalomban. A kisebbségeknek – és a nők a legnagyobb kisebbség ma Magyarországon – mindig küzdeniük kell azért, ami a többségnek alapvető és természetes. Legfőképpen a saját emberi méltóságukért, holott enélkül nem is ember az ember.

Ennyire azért csak nem vészes a helyzet…

Csak nézd meg, mennyire nem találják a nők a saját szerepüket, a saját helyüket a társadalomban! A parlamentben 10% alatti a női képviselők aránya, az előző kabinetben egyetlen nő sem kapott helyet. Hány vezető, hány vállalkozó, hány fontos egyházi pozícióban levő nő van és így tovább. De a legnagyobb probléma, hogyúgy érzem, nem előre, hanem hátrafelé lépegetünk: a társadalmat nem a nyíltság felé irányítják és a nőket a legszívesebben visszatolnák a 19. századi ideálok felé, hogy csak szüljenek gyerekeket és ki se jöjjenek a konyhából, nehogy végül beleszóljanak a fontos dolgokba!

Ebben komoly felelőssége van a szélsőséges feminizmusnak is, nem gondolod?

Természetesen igen. A szélsőségekkel mindig csak a baj van, persze azt is nehéz meghatározni, hogy mi a szélsőség. Nekem az a szélsőséges feminizmus, ami csupán meg akarja fordítani az elnyomás irányát és a férfiak ellen fordul, és ugyanolyan hatalmi struktúrát akar felépíteni, mint ami korábban a nők ellen irányult. Vagyis ez is elnyomás lesz, csak pepitában. Pedig a helyes cél az lenne, hogy azon gondolkodjunk, hogy miként válhat a férfi és nő egyenrangú partnerként és együtt a világ formálójává.

A rendszerváltás környékén volt rá remény, hogy megerősödik Magyarországon egy egységes, józan feminista mozgalom, aminek lényege lett volna a női szolidaritáson és összefogáson való munkálkodás, a párbeszéd keresése a sokszínűség közepette. De mára már sajnos rengeteg a széthúzás, a klikkesedés, az egymásra való acsarkodás. Mintha a nő nem is lenne képes a szolidaritásra! Pedig képes rá, én hiszek ebben!

És hogyan következik mindez a bécsi ószövetségkutatói doktorátusodból?

Nagyon egyszerűen. A Biblia legeslegelején van egy történet, amiben azt olvashatjuk, hogy Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremti meg az embert. Vagyis azonos méltóságot kap a férfi és a nő. Isten azt mondja: „Hajtsátok uralmatok alá a földet!” – de ezt kétszeresen is fontos lenne jól értelmezni. Egyrészt, mert ez az „uralom alá hajtás” nem leigázást, kizsákmányolást, hanem gondoskodást jelent. Másrészt mert ez azt jelenti, hogy az ember kell, hogy az isteni teremtés művének folytatója legyen. Az ember - azaz a férfi és a nő is! Kettejükre bízta Isten ezt a küldetést, de sajnos valahogy ez mégis kizárólag férfiszereppé vált.

Az „uralom alá való hajtásnak” nem csak fizikai, de szellemi aspektusa is van, így ide tartozik az is, hogy együtt kell munkálkodniuk az igazságosság és az egyenlőség megvalósításán is, azon, hogy ez a világ mindenki számára ugyanúgy otthon lehessen. Ebben benne van a véleményformáló szerep, a gondolkodásra való tanítás, így a teológia vagy a filozófia is. Az egyháznak ki kell még szabadulnia a patriarchátusból.

dr. Perintfalvi Rita Forrás: joszo.hu

Nem hinném, hogy osztatlan sikert aratnak ezek a szavak a keresztények körében…

Kaptam már elég sok halálos fenyegetést. Sőt imádkoztak már keresztény testvérek a halálomért. (nevet)

Ezt ilyen könnyen veszed?

Tudod, a kereszténységnek van egy kontraszt-táradalom küldetése: teljes egyenlőséget hirdet etnikai, kulturális, társadalmi, vallási és nemi szinten egyaránt. Így fogalmazza meg a Galata 3,28: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." Az igazi kereszténység olyan modell, amely arra buzdít, hogy merjünk szembe menni azzal a társadalommal, amiben élünk és valósítsunk meg egy másik, szereteten alapuló mintát.

Ehhez képest az egyház története során a kezdetektől fogva – kivétel az üldözött őskereszténység kora és a későbbi elnyomás időszakai –  belesimul, sőt összefonódik az aktuális politikával ahelyett, hogy a kritikusa lenne. Ahelyett, hogy kijózanító prófétai kritikát gyakorolna az evangéliumi ideálok jegyében. Ezért van szükség változásra. De amikor változásról beszélek, sohasem csak az egyházra gondolok: az egyháznak a társadalmat is változtatnia kell ill. a társadalomnak az egyházat.

Rengeteget foglalkozol a kisebbségekkel és a hátrányos helyzetűekkel, ahogyan Jézus is tette. Van a szeretet parancsán túli motivációd is erre?

A többségnek mindig felelőssége van a kisebbség felé. A kisebbség mindig olyan jogokért harcol, amely a többség számára egyértelmű, mióta megszülettek. A többség emelheti fel a kisebbséget. Én, a fehér nő, többségivé váltam például a magyar muszlimokkal szemben.

Nekem teljesen természetes, hogy azt veszek fel, amit akarok, idehaza született muszlim nőismerőseim mesélték, hogy az elmúlt években bizony megtörtént, hogy letépték róluk a kendőt, és felpofozták őket az utcán, csupán azért, mert azok, akik. Többségiként én tehetek gesztusokat. Én emelhetem őket fel. Én tehetem meg az első lépést, a nyitást az elfogadás felé, mert hatalmam van hozzá és ez nem kis felelősség! Ezért beszélek sokat a melegek szerelméről is – én, aki heteroszexuális vagyok. Mi tudjuk begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket az egyházaktól szereztek. És nem csak a keresztények! Hiszen az etikai gondolkodást évszázadokon keresztül kizárólagosan az egyház határozta meg!

Most viszont nem a kisebbségről, hanem a többségről fog szólni az előadásod, hiszen a szexualitást érintő vallási beidegződések szinte mindenkit érintenek a társadalmunkban.

Teológusként nagyon érdekes kérdés, hogy miért teszünk ekkora súlyt a szexuáletikai kérdésekre. Valahogy a társadalmi kérdések, például a szegénység vagy a békés együttélés, sohasem voltak ennyire fontosak. Miért forog ennyire a hálószobák körül az egyház figyelme?

Mert – ahogy számos pszichológus és társadalomtudós is megállapította már – egy vallási rendszer hatalmát gyakran a bűn és bűntudatkeltés adja. Ha bűnösnek bélyegezlek és kimondom, hogy meg kell változnod, egyben hatalmat is gyakorlok feletted. Mert így ahogy vagy, sajnos nem fogadhat el a közösség… Meg kell változnod! De semmi baj, nálam az orvosság! Mi kínáljuk a megbocsátást, a bűnbánat lehetőségét is. Ez az elutasítottság és kirekesztés kettős dinamikája. Ezért éri meg az embereket félelemben tartani. Holott a vallás szolgálhatna az emberek felszabadítására is, de úgy látszik, hogy erről csak Jézus álmodott és nemigen talált követőkre egyházában (amit egyébként sok tudós szerint soha nem is akart létrehozni...).

Ferenc pápa: "Ha az ember meleg, Istent keresi és jószándékú, akkor ki vagyok én, hogy ítélkezzem felette?"

"És ennek eszköze az egyház szexuális tanítása is?

A 19. század második felére megrepedtek és sok esetben összedőltek a nagy, általános társadalmi igazságok. Az egyházak elveszítették normaadó szerepüket, megindult a szekularizáció. Ma már rengeteg féle életmodell van, az egyén pedig választhat, hogyan próbál boldog lenni. Ettől viszont nagyon megijedtek az egyházak, hiszen minden, ami új, az konkurens. Ez hívta életre a modernitással szembe menő fundamentalista irányzatot. Mert a fundamentalizmus mindig a félelemben gyökeredzik.

A szexuális forradalomra is félelem-teológia válaszolt: az egyház minden áron megvédeni akarta a hagyományos értékeket egy olyan újdonság kapcsán, amiről nem tudhatta, hová fog kifutni. De – kérdem én - hol az öröm ebben a tanításban? Mennyire vonzó az az örömhír, ami úgy védekezik, hogy állandóan szent háborút vív a világgal, ahelyett, hogy párbeszédet kezdene vele. Hol van az egyén lelki gyarapodása? Mitől leszek több? Hogyan tud gazdagítani engem a saját szexualitásom egészséges és örömteli megélése? A pozitív kérdésfeltevés elfelejtődött, a bűnösség ujjal mutogatása maradt helyette és a dogma szolgájává silányítják a hívőt. Ferenc pápa is mondta többször, hogy az üres moralizálást végleg el kellene már felejteni!

Egyre jobban nyílik az olló az egyházon belül, nem gondolod?

Mindenképpen! Amíg sokáig az ökumené útját kerestük, vagyis a szeretet jegyében próbáltuk egységbe fogni a felekezeteket, ma hirtelen létrejött a gyűlölet ökumenéja (egysége). Szinte erőfeszítés nélkül! A „kit szeressünk” helyét a „kit kellene kirekeszteni” kérdése vette át világszinten. Homofóbia, iszlamofóbia, xenofóbia, nőellenesség – sok-sok fóbia, azaz beteges félelem.

Az egyház elvesztette a társadalmi támogatottságát és fél. Ez viszont oda vezet, hogy a vallási fundamentalista erők szövetségeket kötnek a politikai erőkkel és megpróbálják a saját világnézetüket az egész társadalomra ráerőltetni – lásd például a nagyon extrém abortusztörvény-kísérletet Lengyelországban. Megtehetik, mert az ő nézőpontjuk szerint a sátánnal küzdenek, harcuk „szent harc”, amelyben minden eszköz megengedhető. Persze ez csak akkor működik, ha fekete-fehérben látod a világot és minden kérdezőt, kétkedőt rögtön ellenséggé teszel. Attól tartok, Magyarországon is ez várható.

Nők óriási tömege tüntet a tervezett abortusztörvény ellen Lengyelországban - Forrás: Twitter/joszo.hu

Itthon talán a családeszmény kérdésével kapcsolatban került ez a legtöbbször elő. Még az alaptörvénybe is bekerült…

A család intézménye azért is különösen fontos, mert látjuk, hogy napjainkban egy sereg probléma van vele. Statisztikailag nagyobb eséllyel lesz sikertelen egy házasság, mint sikeres, folyamatosan fogy és öregszik a népesség. Ez rendkívül ijesztő – és a legkevésbé a melegek tehetnek róla, mégis szeretik rájuk fogni ezt biz. fundamentalista körök vagy a politikai szélsőségesek. Itt lenne az idő, hogy társadalmi párbeszéd kezdődjön arról, hogy milyen család- és párkapcsolati modellek működtethetőek a 21. században, mert az eddigiek az adatok szerint nem élhetőek. És ezeknek kellene aztán megtalálni az etikáját. E helyett azonban még csak az egymásra mutogatás, a bűnbakkeresés zajlik. Ezért is örülök a Felnőtt dolgok sorozatnak. Végre egy olyan tér, ahol szabadon és bátran lehet gondolkodni a tabunak tekintett kérdésekről!

Az előadásod címe „Bűnös vagy mégsem? A szerelmi sokféleségek etikája”. Hogyan tudnád röviden összefoglalni, mi a különbség bűnös és nem bűnös szexualitás között?

Meg szeretném fordítani ezt a kérdést! Nagyon sok cikk, tanulmány születik arról, hogy mi miért bűnös, én viszont azt szeretném megvizsgálni, mi lehet ezekben a kapcsolatokban az etikus, mi lehet értékes, sőt, példaértékű. Az egyik ilyen érték az őszinteség - ez például a poliamoria erkölcsi központja. Sokkal vonzóbb, mint amikor valaki félre lép, de közben a világ felé bőszen bizonygatja, hogy ő a tökéletes keresztény családapa vagy -anya.

Ilyen lényeges erkölcsi alap az igazságosság. Amikor egy mindenkinek megfelelő, teljesen tiszta és átlátható rendszert épít fel a pár – vagy akár kettőnél több szereplő – és mindenki megkapja belőle azt, amit ígértek neki, amiben megegyeztek.

De ilyen még a hitelesség is, hogy felvállalom magamat és az érzésvilágomat. Önelfogadás, önismeret, amely évtizedes terhek alól szabadítja fel az ember lelkét ill. a kapcsolat feleit. És persze folytathatnám még a sort: kölcsönösség, megbecsülés, odafigyelés, érzékenység egymásra, valódi párbeszéd, élő kommunikáció. No de maradjon valami az előadásra is!

És mit mondasz a „divatos” bibliai igékre, amelyeket most a legtöbben tudnánk idézni a melegek vagy az etikus non-monogámia ellen?

Kontextus. Szövegösszefüggés. Az Írás szelleme. Például, ha az ősatyák, Ábrahám és Izsák életét megnézzük, látható, hogy a monogámia egyáltalán nem volt része annak. Hiszen a pátriákák poligámiában éltek, több feleséggel, mellékfeleséggel, ágyassal rendelkeztek. Tehát az Ószövetség korában a monogámia még egyáltalán nem volt a normalitás része. Ennek a kialakulása jóval Krisztus után történik.

Természetes, de nem helyes, hogy a bibliai igéket a saját korunk szerint próbáljuk értelmezni. Például az ókorban az apa teljhatalmú vezetője, valóban ura (pater familias) volt a családnak és ha anyagilag megszorultak, eladhatta a gyerekeit rabszolgának, vagy a lányait prostituáltnak. Ez az Ószövetség korabeli társadalmi normalitás része volt, ma már felfoghatatlan. Elég messze van a mostanában divatos „szent család”-eszménytől, nem? Vagy amikor a Bírák könyve 19. részében Lót vendégeit meg akarják erőszakolni és ő azért, hogy megvédje őket és a vendégjogot, inkább az egyik mellék(!)feleségét ajánlja fel helyettük. A mellékfeleségét pedig hajnalig erőszakolják a férfiak, amíg végül összeesik és a saját házuk küszöbe előtt meghal. Soroljam még? Nem szabad egy számunkra kedvező képet kiragadni és azt próbálni a jelenre ráhúzni, aktualizálni.

A téma bőséges. De mi a célod, mikor leszel elégedett ezzel az előadással?

Egyrészt szeretnék sebeket bekötözni. Rengetegen szenvednek attól, hogy összeütközésben van az az életminta, amelyben boldogok tudnak lenni azzal a vallási normával, amelyet magukra kényszerítenek. Ezért ebben a helyzetben vagy a vallást kell elhagyniuk vagy a boldogságukat feladni. Mindkét döntés borzasztó következményekkel jár. Segíteni szeretnék, hogy ez az ellentét megszűnjön és inspirálni szeretném a hallgatóságomat arra, hogy merjenek átlépni határokat, ha azzal megtalálják önmagukat, a saját etikus boldogságukat. Másrészt gondolkodjunk közösen, árnyaljuk az emberről, a világról, a szerelemről alkotott képet! Inkább menjenek haza sokan úgy, hogy nem értünk egyet, de kezdjünk el beszélni és merjük feltenni a kérdéseket. Csak a megismerésből fakadhat igazi elfogadás. És ettől szűnik meg a félelem.

joszo.hu