h i r d e t é s

Az éjszakás nővéreknek minden reggel jelentést kell írniuk a politikusok miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az éjszakás nővéreknek minden reggel jelentést kell írniuk a politikusok miatt

2017. július 19. - 13:00

Az elmúlt hetekben több kínos történetbe is belefutott a kormányzat és az ország egészségügyi vezetése. - írja a 24.hu.

 

Forrás: 24.hu

Nyitott mellkassal másik kórházba szállított – majd nem sokkal később elhunyt – kislány esete, mert nem volt CT az egyik kórházban, aztán kevés vagy épp rossz állapotban levő CT-kről adott hírt a sajtó.

A miniszter és más egészségügyi politikusok pedig magyarázkodhattak, kellemetlen helyzetbe sodródtak. Hogy a politikusoknak ne kelljen annyira feszengeni az őket faggató újságírók előtt, valószínűleg ennek a kiküszöbölésére jó lehet az, hogy az egészségügyi vezetők gyorsan értesüljenek a botrányt okozó esetekről.

Legalábbis van ilyen olvasata is annak az új intézkedésnek, amelyről a Népszava szerzett tudomást.

Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak.

Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük.

A lapnak az egyik kórházigazgató azt mondta, valószínűleg arra kell utasítania az éjszakás nővéreket, hogy mielőtt távoznak, írják meg a “hangulatjelentést”.

A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik.

A Népszava úgy tudja, az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.

24.hu