h i r d e t é s

Az EU elvárja a kisebbségi jogok betartását Ukrajnában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EU elvárja a kisebbségi jogok betartását Ukrajnában

2018. szeptember 30. - 10:52

A közelmúltban tartották az Európai Unió–Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottság ülését. Az ülésen az Európai Parlament és az ukrán Legfelsőbb Tanács képviselői közösen megvizsgálták az EU–Ukrajna kapcsolatok jelenlegi állását. A háromnapos ülés egy zárónyilatkozattal végződött, amely több kisebbségvédelmi felszólítást is megfogalmaz.

Forrás: pxhere.com

A legnagyobb probléma Ukrajnában az, hogy hiába vannak leírva a szabályok és a törvények, a végrehajtás többnyire elmarad vagy elcsúszik – fogalmazott Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

A képviselő elmondta, hogy a napokban lezajlott kerekasztal-megbeszélésen az ukrajnai nemzeti kisebbségek képviselői is részt vettek. Mivel azonban az ukrán Legfelsőbb Tanács titkársága szervezte a megbeszélést, már az elején fenntartásaik voltak, hogy a találkozó összetétele miatt nem a valós problémák kerülnek majd napirendre – jegyezte meg Bocskor Andrea. Hozzátette, ezért szorgalmazták, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is részt vegyen az ülésen.

Több téma is szóba került

A megbeszélésen a kárpátaljai magyarság helyzetéről, az ukrán kormány által végrehajtott jogszűkítésekről, az új oktatási törvény hetes cikkelyének negatív következményeiről, a KMKSZ-székház felrobbantásáról, az egyre durvuló magyarellenes média-kampányról is szó volt. A megbeszélésen ugyanakkor a román, zsidó, roma és lengyel képviselők mind azt mondták, hogy Ukrajnában minden rendben van, és nincs probléma a kisebbségi jogokkal.

A plenáris ülés második napján elfogadott zárónyilatkozat, Bocskor Andrea indítványai nyomán, több kisebbségvédelmi szakaszt is tartalmaz. A dokumentum felszólítja Ukrajnát a koppenhágai kritériumok, az alapvető szabadságjogok, valamint az emberi és kisebbségi jogok tiszteletére, a jogállamiság védelmezésére.

Ukrajna és EU közötti együttműködések

A szabad és független média fontossága mellett felhívja az ukrán hatóságok figyelmét, hogy minden etnikai csoport számára biztosítsanak egyenlő hozzáférést a médiához. A nyilatkozat kiemeli Ukrajna és az EU országai közötti határokon átnyúló együttműködések fontosságát, valamint felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy maximális erőfeszítést tegyenek a már meglévő határátkelőhelyek infrastruktúráinak fejlesztésére, új határátkelőhelyek megnyitására Nyugat-Ukrajnában.

Az Európai Unió által nyújtott 1 milliárd euró összegű, makroszintű pénzügyi támogatás kapcsán emlékeztet arra, hogy annak előfeltétele a korrupció elleni küzdelem, a jogállamiság, továbbá az emberi jogok tiszteletben tartásának garanciája.

Fontos a kárpátaljai magyar közösség jövője

A zárónyilatkozat legnagyobb eredménye az oktatási törvény kapcsán megfogalmazott szakasz, mely hangsúlyozza, hogy az ukrán hatóságoknak nagyobb figyelmet kell szentelniük a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek megkülönböztetés-mentességére. Mint mondta, ezek mind fontosak a kárpátaljai magyar közösség jövője szempontjából.

A képviselő hangsúlyozta, bár a dokumentumnak nincs kötelező jellege, mégis egy újabb uniós szintű hivatkozási alap, melyben kisebbségvédelmi elvárásokat fogalmaztak meg Ukrajnával szemben, illetve Kijev olyan vállalásokat tett benne, melyeket számon lehet majd rajta kérni. (hirado.hu)