(Rabszolgasors) Az Országház előtt 2011. október 1-én több mint száz szakszervezet és civil közösség akcióegységben tiltakozott az emberi és munkavállalói jogok megnyirbálása, a kormány szociális intézkedései, a Munka Törvénykönyvének megváltoztatása ellen. Az akcióegység egyik szervezője a sok ezres tiltakozó tömeg előtt kijelentette: „teli a hócipőnk a kormány politikájával, egyoldalú intézkedéseivel, amelyek miatt gyengül az érdekérvényesítés lehetősége, a tervezett új munkatörvénykönyv rabszolgasorsba dönti a munkavállalókat”. Egy másik szónok megállapította: „olyanok beszélnek munkáról, akik soha nem dolgoztak és olyanok mondják meg hogyan kellene élnünk, akik parlamenti képviselőként kezdték a karrierjüket”. Szavai nyomán felzúgott az Orbán, ta-ka-rodj! Magasra emeltek egy táblát, amelyen azt üzenték a kormányfőnek, hogy „Viktor, ha nem értesz hozzá, ne babráld!”

(Árulás történt) Három szakszervezeti szövetség vezetője 2011. december 2-án megállapodást írt alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és munkáltatói szervezetek vezetőivel arról, hogy az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos szakmai vitát lezártnak tekintik, és a törvényjavaslat elfogadását fő irányaiban támogatják. A megállapodás általános megdöbbenést, értetlenséget váltott ki a szakszervezeti mozgalomban, a parlamenti ellenzék soraiban, a szociális párbeszéd hazai és európai szereplői körében egyaránt. Kevesen lepődtek meg azon, hogy a kormány iránti lojalitásáról ismert Palkovics Imre (Munkástanácsok) és Gaskó István (Liga) felvállalta a ceremoniális aláírást és örömmel pózoltak egy „kézfogós” fotózáshoz. Megválaszolatlan kérdést vetett fel viszont, hogy Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének – azóta elhunyt - elnöke miért tette ezt. Cserbenhagyva a vele küzdőket, hátat fordítva saját tagszervezeteinek, amelyek az aláírás ideje alatt is szervezték a törvényjavaslat elleni demonstrációt. Lehetetlen helyzetbe hozta politikai támogatóit is, az érdekvédelemmel rokonszenvező sajtót és a munkaügyi kapcsolatok iránt elkötelezett szakembereket.

Az aláírás másnapján a cserbenhagyott szakszervezeti konföderációk (SZEF, ÉSZT) a fővárosban megtartották a tervezett demonstrációjukat. Megjelent az eseményen Gaskó István, akit a tömeg súlyos szavakkal ócsárolt, számon kérték árulását, júdás-pénzt szórtak elébe. A tüntetés szónoka a magyar szakszervezeti mozgalom egyik legsötétebb napjának nevezte a paktum aláírását. Pataky napokra eltűnt a nyilvánosság elől, a legnagyobb szakszervezeti konföderációban voltak, akik árulásnak ítélték az elnök tettét, mások morogtak, többen azt latolgatták, hogy a behódolás után a kormány talán békén hagyja a munkahelyi szervezeteket. Az új Munka törvénykönyve 2012. nyarán hatályba lépett. Akik nem akartak beleállni a konfliktusba, kénytelenek voltak az elkövetkező években belátni, hogy a szavakban megidézett „rabszolgasors” nem kerülhető el.

(Botrányos törvényhozás) A Fidesz-KDNP frakciója 2018. december 12-én körkörös védelemmel elhárította az ellenzék támadását és az ülésteremben félrehúzódva megszavazta a túlórák felemelését és a munkaidőkeret kibővítését lehetővé tevő jogszabályokat. Nem csak a T. Ház rendjének felrúgása miatt született vitatható jogszabály, egy vállalhatatlan „rabszolgatörvény”, de azt is sokan megjegyezték, hogy a kormánypárti képviselők a 8 órás munkanap bevezetésének centenáriumán szavaztak a 400 túlóráról. Sikerült visszaforgatni a történelem kerekét.

Orbán Viktor szinte szándékosan húzta magára a népharagot. A cafetéria és a 400 túlóra dolgában tett első lépések arra utaltak, hogy valami szokásos kompromisszumot eljátszanak a szakszervezetekkel. Aztán változott a 'deal' és dacos 'semmit sem engedünk' magatartás határozta meg a kormány fellépését. Lehet keresni a történtek okát, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a miniszterelnök elmérte a nadrágszárat. Megajándékozta az ellenzéket azzal a lehetőséggel, hogy az emberek többségét érintő és sokak által elutasított ügy mellé állhasson. Az ellenzék köszönte és hirtelen egymásra talált, megtette azt, amit ilyen helyzetben kell, közvetlenül a munkavállalók mellé állt. A szakszervezetek kissé lassan reagáltak, mert a szavazás napján egyetlen munkahelyi leállással sem tudták támogatni a parlamenti ellenzéket. A történtek után viszont nem sokat késlekedtek és elkezdték a tagjaik mozgósítását a tiltakozó akciókra.

(Összetört centrális erőtér) A cafetéria elvétele, a túlóratörvény látszategyeztetése, a törvény megszavazása mind 'csakazértis' tempóban történt. Fontolgatás, taktikázás nélkül, nyers erővel. Közben tudni lehetett, hogy nem babra megy a játék. Ha nem folyik a 'kolostorban' valami cselszövés, racionálisan csak arra lehet tippelni, hogy a kormányfő szándékosan akar kiprovokálni szélesebb körű társadalmi konfliktust. Emelni akarja a hatalmi önkény, az erőszak, az agresszió szintjét és mintha kedvére való lenne egy kétpólusú politikai szerkezet kialakulása. Az elmúlt hetekben ugyanis összetört a centrális erőtér modellje, két pólus alakult ki, ahogy diktatúrákban szokásos: egyik póluson az egyeduralkodó áll a támogatóival, a másikon a rendszer ellenzéke. A NER történetében december 12-e a fordulat napja lehet, pedig a kormánypártiak úgy léptek be a terembe, hogy nagyon jó kis csínyt eszeltek ki az ellenzék szívatására.

Pillanatnyilag a konfliktus tematikáját a munka világa adja, ezért a szembenállást a baloldal dominálja. Várhatóan a politikai küzdelem szociális témák felé csúszik, a felvetődő kérdések egyben tarthatják az ellenzéket. Habár a médiában látszanak már kísérletek arra, hogy kitapogassák a pártokon belüli repedéseket. Megpróbálják kihasználni, hogy az ellenzéken belül nem tetszik mindenkinek a szerepek mostani – részben spontán - átrendeződése. A pártok minden esetre utat találtak az utcai tiltakozások színpadaihoz, ami komoly emelkedést hozott a tömeggyűlések színvonalában. A köztársasági elnök palotája előtti tiltakozó összejövetel igazi népgyűlési hangulatban zajlott, politikai célok meghirdetésével: 1) 2019 legyen az ellenállás éve, 2) szerveződjön általános sztrájk, 3) az öt pontos követelést hajtsák végre 4) Áder és Orbán mondjon le.

(Feltámadt az érdekvédelem) A szakszervezetek nagy esélyt kaptak, hogy feltegyék magukat a magyar társadalom 21. századi térképére. A parlamenti ellenzék és a pesti kormánykritikus értelmiség is sokat vár a következő hetekben az érdekvédőktől. Többet, mint amennyire a tiltakozási potenciáljukból, illetve a képességükből futja. Reálisan nézve most kb. 9%-os a szakszervezetek szervezettsége, a közszférában valamivel magasabb, a versenyszférában alacsonyabb. Ezért is inkább a szakszervezeteken túl a munkavállalók nagyobb csoportjainak a magatartása határozhatja meg a dolgok alakulását. Különösen az boríthatja föl a számításokat, ha a tiltakozások szervezői a nőkre fókuszálnak, akik viharos gyorsasággal követelnek maguknak nagyobb helyet a közéletben. Ha a konfliktusok elhúzódnak, lesznek az elégedetlenek között, akik előbb vesznek vándorbotot a kezükbe, mint a tömegtüntetéseken tiltakozó táblát, zászlót vagy kereplőt. A tartósnak ígérkező infláció és az elkerülhetetlen megszorítások persze árnyalhatják a képet. A nyakra-főre elrendelt túlórázás nem szokott nagy örömöket kiváltani a munka világában.

(Sztrájkolni nem bűn) Sokan mérlegelik mostanában a munkabeszüntetés "szakmai" szempontjait. Fontos tudni, hogy a sztrájk munkavállalói jog, az egyes dolgozónak nem róható fel, ha pl. a munkagép, a védőfelszerelés, a biztonsági előírások sérülése vagy hasonló okból leáll. Gyakran megtörténik ilyen esetben, hogy elindul egy láncreakció és további 10-20 ember beszünteti a munkát. Arról nem is beszélve, hogy mindig elromolhat egy szoftver, leáll egy hűtőkamra, elakad egy szállítójármű. A mai termelés bonyolult rendszereken keresztül történik. Üzemi hibák ellen nem használ a lakájmédia. Ha ritkán voltak is az elmúlt években sztrájkok, a szakszervezeti vezetők időről-időre spekulálnak a leállások különböző módozatairól. Természetesen a nagypolitikai dimenzió mellett a latolgatásokban üzemi szinten megjelenik a nem kedvelt helyi kisfőnök, művezető megszívatásának a motivációja is. Csak munkatapasztalat nélküli honatyák gondolhatják, hogy sztrájk ellen használ az imádság. Vízkereszt után úgy tűnik, hogy az idei farsang a munka világában nem vidám lakomákról, mókáról és népünnepélyekről szól. Összefogással és aktív munkával azonban elérhető, hogy húshagyókedd után a kormány kénytelen legyen tudomásul venni a böjti időszak eljövetelét.