h i r d e t é s

Az Iszlám Állam szexrabszolgaságba taszítja a nőket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Iszlám Állam szexrabszolgaságba taszítja a nőket

2015. november 30. - 15:11
0 komment

Egy dzsihádista három-négy fiatal lányt tart magánál egy hónapig, amíg meg nem unja őket. Ezután a rabszolgapiacra kerülnek, ahol úgy alkudoznak róluk, mint a lovakról.

Fotó: 24.hu

Visszataszítóan és rémisztően bánnak a nőkkel az Iszlám Állam által elfoglalt területeken – írja az ENSZ jelentésére hivatkozva a 24.hu.

Intézményesült erőszak

Zainab Bangura, az ENSZ konfliktuszónákban elkövetett szexuális erőszakkal foglalkozó különmegbízottja közel-keleti menekülttáborokban beszélt olyan nőkkel, akik átélték a terrorszervezet tagjai által elkövetett borzalmakat. A hallottak alapján azt mondta: az Iszlám Állam intézményesítette a szexuális erőszakot, a nőkkel és lányokkal való brutális bánásmód ideológiájuk középpontjában áll.

A különmegbízott elmondta, hogyan ejtenek foglyul fiatal lányokat a dzsihádisták, miután elfoglalnak egy-egy területet. Megölik a férfiakat és minden 14 évesnél idősebb fiút, az általuk legszebbnek tartott szüzeket pedig a fővárosukként számon tartott Rakkába hurcolják. Egy dzsihádista harcos három-négy lányt tart magánál egy hónapig, amíg meg nem unja őket, ezután a rabszolgapiacra kerülnek. Itt egészen elképesztő alkudozás folyik a fejük felett, a vásárlók úgy beszélnek róluk, mint az állatokról, igyekeznek azzal lefaragni az árból, hogy azt mondják a nőkre: nem is annyira vonzóak, vagy túl kicsi a mellük.

Rátetoválta, hogy a tulajdona

„Hallottunk egy lányról, akit huszonkétszer adtak el. Egy sejk rátetoválta a nevét a lány kezére, hogy ezzel jelezze: az ő tulajdona” – mondta Zainab Bangura. Becslések szerint 3000-5000 nőt tart az iszlám Állam rabszolgasorban, többségük a jazidi vallási kisebbség tagja, akiket a dzsihádisták sátánimádóként tartanak számon. A terroristák a nőket megerőszakolják, szexrabszolga-sorba taszítják őket, prostitúcióra kényszerítik. Egy húszéves lányt élve égettek el, miután nem volt hajlandó egy durva szexuális kérést teljesíteni.

A dzsihádisták nemcsak az elrabolt nőkkel bánnak állatként, hanem azokkal is, akik maguk mennek oda. A múlt héten jelent meg hír arról, hogy agyonvertek egy tizenéves osztrák lányt, aki meggondolta magát és megpróbált elszökni az Iszlám Állam karjaiból.

Újraépíteni az életüket

Az Institute for Strategic Dialogue nevű kutatóintézet tanulmányozta, valójában milyen sors vár a nőkre a dzsihádisták uralma alatt. Az Ausztriából Szíriába szökött tinédzser története minden, csak nem ritka.

Zainab Bangura szerint nemzetközi támogatással minden orvosi és pszichoszociális segítséget meg kell adni azoknak, akik szerencsésen meg tudnak szökni a szélsőségesek fogságából. Ha ezeknek a nőknek sikerül az életét újraépíteni, azzal is megfosztják a dzsihádistákat a győzelemtől.

 

24.hu