h i r d e t é s

Az MSZP szerint három éve késik a családon belüli erőszak elleni fellépésről szóló egyezmény kihirdetése

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP szerint három éve késik a családon belüli erőszak elleni fellépésről szóló egyezmény kihirdetése

2017. február 02. - 17:21

Három éve késik a családon belüli erőszak elleni fellépésről szóló egyezmény kihirdetése, az MSZP Trócsányi László miniszter meghallgatását kezdeményezi.

A kép illusztráció

A Bárándy Gergely által kiadott közlemény szerint közel három éve húzódik a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény magyarországi kihirdetése, holott az abban foglalt eljárások alkalmazása jelentős lépést jelentene Magyarországon is. Ezért civil aktivisták és a parlamenti ellenzék is számtalan esetben szólította fel a kormányt az erről szóló törvényjavaslat benyújtására, eddig eredménytelenül.

Hozzátette: "Javaslatomra az Igazságügyi bizottság ellenzéki tagjai együttesen kezdeményezik Trócsányi László igazságügyi miniszter meghallgatását. Ha a kormánypárti többség nem hiúsítja meg meghallgatást, akkor az igazságügyi miniszternek a bizottság előtt kell számot adnia arról, milyen lépéseket tettek az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának és alkalmazásának előkészítésére."
 
CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László