h i r d e t é s

Az Orbán-kormány önzetlen támogatásával már a nyáron megújulhat a székelyudvarhelyi iskola sportpályája

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Orbán-kormány önzetlen támogatásával már a nyáron megújulhat a székelyudvarhelyi iskola sportpályája

2020. május 15. - 08:27

Megújul a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola sportpályája: a tanintézet hátsó udvarán folyamatosan zajlottak a munkálatok az elmúlt hetekben, a fejlesztés június végére be is fejeződik – írja a 168ora.hu.

A Székelyhon számolt be, hogy a Móra Ferenc Általános Iskola hátsó udvarán jelentősebb felújítás nem történt az elmúlt években, a sportpálya teljes felújítása túl költséges lett volna.

Már a pálya minden része nagyon rossz állapotban volt. Terveztünk javítást, de ilyen mértékű modernizálást

nem tudtunk volna önerőből véghez vinni

– mondta a portálnak Tifán Irén, az általános iskola igazgatója.

A most zajló munkálatok ugyanis az iskola és a Szejke Sportklub között kötött partnerségi szerződés révén valósulnak meg: az intézmény diákjai felújított pályát használhatnak, de a kézilabdaklub utánpótlásának is újabb felület áll majd rendelkezésére az edzések megtartására.

A fejlesztést a sportklub a magyar kormánytól kapott támogatásból finanszírozza.

168ora.hu