A kata széles körben igénybe vett kedvezményes adózási konstrukció, amelynek korábbi változatát, az evát még az MSZP-SZDSZ kormány vezette be, miután Medgyessy Péter a maga 2002-es választási kampányában megígérte. A kata sem sajátos fideszes rendszerelem, szóba sem került a Fidesz kampányaiban, Orbán beszédeiben. Néhány százezer ember életvezetésének eddigi módját tette kérdésessé, ők és a velük szolidárisak tüntettek Budapest utcáin.

VALLJUK BE: IGAZI EREJE NEM VOLT EZEKNEK A TÜNTETÉSEKNEK.

Az úgynevezett „rezsicsökkentés” szűkítését nemcsak az különbözteti meg a kata szűkítésétől, hogy több embert érint, hanem az, hogy a Fidesz emblematikus lépéséről, egyik választási csodafegyveréről van szó.

A másik különbség, hogy míg a kata ugyan vitatható, a közteherviselés elvét némiképp sértő intézmény, a „rezsicsökkentés” nyilvánvalóan ésszerűtlen, valójában az elnyomás rendszeréhez tartozó árképzési eszköz. A hatósági árak átfogó rendszere a szocializmus sajátja volt, amelyről a szocialista országok tudósai annak idején nemcsak azt bizonyították be, hogy társadalmilag igazságtalan, de azt is, hogy az emberek szolgaságban tartásának eszköze. A Fidesz most a hatósági árak mindkét tulajdonságát újra megmutatta. A hatósági árakat, az árstabilitást tekintették a szocialista rendszerekben a tervgazdaság egyik nagy előnyének (a teljes foglakoztatás volt a másik), az Orbán-rendszer pedig azzal büszkélkedik, hogy mindkettőt megvalósította, az árstabilitást legalább a közműdíjak tekintetében. Hogy miért büszkélkedik ezzel egy magát jobboldalinak mondó rendszer, azt nehéz kitalálni.

AZ ORBÁN-KORMÁNY MOST MEGPRÓBÁLJA „MEGSZÜNTETVE MEGŐRIZNI” A „REZSICSÖKKENTÉST”

Az átlagon felüli fogyasztásra kell piaci árat fizetni, az átlagfogyasztásig marad a hatósági ár.

Mit mondjon ilyenkor az Orbán-kormány ellenzéke? Zajosan szidalmazzák a kormányt a szószegésért, hiszen a választások előtt nem említette, hogy korlátozni készül a katát, és különösen azt nem, hogy korlátozni készül a „rezsicsökkentést”. Ez rendben van, ez a legtermészetesebb ellenzéki reakció. Az 1990-es Orbán Viktort idézve: „a kormány hazudott”.

Ha azonban az ellenzék – annak a Fidesszel elvi alapon szemben álló része – az Orbán-kormány alternatívájaként akar mutatkozni, akkor azt is meg kellene mondania: ő mit tenne ebben a két ügyben. Az, hogy a katáról nem mondja meg, hogy fenntartaná-e, vagy részletekben módosítaná, nem nagy baj, hiszen a kata nem stratégiai jelentőségű ügy. Az ún. „rezsicsökkentéssel”, a háztartási energiának a bekerülési költségektől, a külpiaci áraktól tartósan és erősen eltérített hatósági áraival már más a helyzet.

Ha az ellenzéknek a Fidesszel elvi alapon szemben álló része a nyugati világ gazdasági és politikai szabadságához hasonló állapotokat szeretne Magyarországon, akkor kell erről valamit mondania.

A közműdíjakat ugyan sok nyugati országban is szabályozzák, de többnyire némi késéssel együtt mozognak a nemzetközi árakkal, a bekerülési költségekkel. Fokozottan érvényes ez az üzemanyagárakra. A magyar ellenzéki pártok ezzel szemben – a gazdasági szakemberektől eltérően – egy évtizede nem kifogásolják a „rezsicsökkentést”, a közműdíjak elszakítását a bekerülési költségektől, az üzemanyagárak alacsony szinten tartását pedig egyenesen követelték, még mielőtt a kormány rászánta volna magát.

Vállalva annak kockázatát, hogy egyes ellenzéki felebarátaim azzal vádolnak, hogy kritikátlanul elfogadnám azt, amit Nyugaton látunk, abból indulnék ki, hogy a közműtarifákra és az üzemanyagokra is igaz az alapvető szabály: a háztartások számára is annyiba kell kerülniük, mint az ország számára.

Az ettől jelentősen eltérített, alacsony árral becsapják az embereket: valójában valakinek ki kell fizetnie a különbözetet, és ez az adófizetők összessége. Ez viszont sokszor igazságtalan, és nem érvényesül az ár takarékosságra ösztönző funkciója. Ettől az elvtől átmenetileg el lehet térni úgy, hogy a közműdíjak csak követik a nemzetközi árakat, az üzemanyagokra pedig költségvetéspolitikai megfontolásokból ráteszik a jövedéki adót. Ha pedig hirtelen, a háztartások terveit felborító módon emelkednek, akkor az alacsony és közepes jövedelműek számára átmeneti kompenzációt nyújthat az állam.

Ezt a megoldást alkalmazzák a legtöbb nyugat-európai országban. A jövedéki adó illetve az áfa csökkentése – bár ezt is többfelé alkalmazzák – nem szerencsés megoldás, nem érdemes ahhoz nyúlni.

Ez az a ritka eset, amikor – bármennyire kellemetlen – Orbánnak kell igazat adnom: kiszámíthatatlan, hogy az áfa illetve jövedéki adó csökkentésének mekkora része jut el a fogyasztókhoz.

(Különösen alkalmatlan eszköz az áfa-csökkentés az élelmiszereknél: míg a közműdíjak és üzemanyagok piaca jól áttekinthető és viszonylag könnyen megállapítható, hogy átengedték-e az adócsökkentés hatását a fogyasztóknak, az élelmiszerek piacán, ahol termékek ezrei közül választhatnak a fogyasztók, ez sosem sikerült.) Emellett AZ ADÓCSÖKKENTÉS MINDEN FOGYASZTÓT KEDVEZMÉNYEZ, MÉGPEDIG MINÉL TÖBBET FOGYASZT VALAKI, ANNÁL NAGYOBB MÉRTÉKBEN, ÉS TÚLZOTT TEHER A KÖLTSÉGVETÉSNEK.

Németországban is belátták, hogy az üzemanyagárból az adótartalom terhére nyújtott kedvezmény (Tankrabatt) nem volt szerencsés megoldás.

Az a költségvetési szempontból, az erőforrásokkal való takarékosság szempontjából és a társadalmi méltányosság szempontjából egyaránt előnyös megoldás, ha az árakat illetve közműdíjakat nem kötik meg, hanem a hirtelen áremelkedés ellensúlyozására vagy azonos összegű támogatást nyújtanak a háztartásoknak, vagy kifejezetten a rászoruló háztartásoknak illetve az autósoknak nyújtanak támogatást.

A „REZSICSÖKKENTÉST” BEVEZETNI SEM VOLT HELYES.

Kár, hogy annak idején nem merték ezt kimondani az ellenzéki pártok. Ugyanígy nem volt helyes a hatósági árak bevezetése az üzemanyagokra. (Hét kiválasztott élelmiszerféleség hatósági árának bevezetése nyilvánvaló politikai trükk csupán, hiszen azt más termékek árában kompenzálják a kereskedők, ettől az élelmiszerek árszintje még háborítatlanul emelkedik.)

Ha lenne bátorság az ellenzéki politikusokban, akkor a közműdíjaknak és üzemanyagáraknak a bekerülési költségekhez igazodó megállapítását és átgondolt, szociális és környezeti megfontolásokat követő kompenzációt kellene javasolniuk.

Most van itt ennek az ideje, amikor a „magyar embereket megvédő” orbáni állam hazugsága lelepleződött, és a kormány képtelen a költségvetési probléma kezelésére.

Ez lehetne a hiteles ellenzéki ajánlat. A háztartási energia áremelkedését háztartásonként, a háztartás létszámához igazodva kellene kompenzálni, az üzemanyagárakat a gépjárművek üzembentartói számára. (fuhu.hu)