h i r d e t é s

Az SDS hitelrontás miatt pert indított a szlovén ügyvezető kormányfő ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az SDS hitelrontás miatt pert indított a szlovén ügyvezető kormányfő ellen

2020. március 11. - 16:56

A jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) hitelrontás miatt pert indított Marjan Sarec szlovén ügyvezető kormányfő ellen, mert korábban azt állította, hogy az SDS-t Magyarországról finanszírozták - közölt a helyi sajtó szerdán.

A Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) rendezvényén Orbán Viktor zászlót lenget - korábbi felvétel - Forrás: MTI

Az SDS február közepén Franci Matoz ügyvéden keresztül azt kérte Sarectől, hogy vonja vissza a kijelentését, ellenkező esetben kártérítési pert indítanak ellene. Sarec a szlovén közszolgálati televízióban azt mondta: nehéz olyan párttal együttműködni, amely olyan eszközöket használ, amilyen a gyűlöletbeszéd, és Magyarországról finanszírozzák.

"Ön rágalmazást követett el, ami azon a tényen alapszik, hogy nagyon jól tudta: a politikai pártok finanszírozásáról szóló törvény 21. cikkelye szerint a politikai pártok külföldi finanszírozása törvénytelen, és az SDS-t nem finanszírozták külföldről" - írta az ügyvéd a keresetben.

Sarec még februárban Facebook-oldalán azt írta: "Sajnálom, hogy kinyilvánítottam a véleményemet, amely egyáltalán nem elszigetelt. Végeredményben szabad országban élünk."

Az ügyvezető kormányfő szerdán közösségi oldalán tette közzé a kereset első oldalát azzal a megjegyzéssel, hogy míg mások a koronavírus-fertőzés megfékezésével vannak elfoglalva, addig mások perelnek.
Sarec január végén rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be lemondását koalíciós nézeteltérésekre hivatkozva.

A 2018. június eleji általános választásokon az SDS nyert, 25 mandátumot szerezve a 90 tagú törvényhozásban, de nem tudott kormányt alakítani. Ezt követően, augusztus elején a második helyen befutott LMS elnökét, Sarecet választotta meg miniszterelnök-jelöltnek a szlovén parlament. Az általa alakított ötpárti koalíció, amely azért állt össze, hogy megakadályozza Janez Jansát a kormányalakításban, két évig kormányzott kisebbségben.

Sarec lemondását követően Jansa megállapodott egy új átmeneti kormány létrehozásáról az LMS két koalíciós partnerével - a Modern Közép Párttal (SMC) és a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártjával (DeSUS) -, valamint az ellenzéki kereszténydemokrata Új Szlovéniával (NSi).

Jansát március 3-án felhatalmazta a parlament az új kormány felállítására. A héten hallgatták meg az illetékes biztosságok a miniszter-jelölteket, a kormányról várhatóan jövő kedden szavaz a törvényhozás. (MTI)