Az új(abb) Orbán-kormányra komoly nyomás nehezedik majd
A sorozatban negyedik kormányzati ciklusára készülő Orbán Viktor jelenleg épp új kabinetje névsorának összeállításán dolgozik, és a miniszterek kiválasztásánál bizonyára fontos szempont az, hogy a válságkezelés lesz a legfontosabb feladat a következő hónapokban.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Máger Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor miniszterelnök, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Nagy István agrárminiszter, Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter (b-j), Orbán Viktor negyedik kormányának tagjai a Karmelita kolostor teraszán 2022. április 20-án. - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Az orosz-ukrán háború miatt a nemzetközi porondon komolyan elszigetelődött magyar kormánynak nem csak a diplomáciai karanténból kéne kitörnie, de meg kellene találnia azokat a forrásokat, melyek segítségével enyhíthetné a gazdasági válság hatásait. - írja a Szegedi Kattintós
Fura dolgok zajlanak a kormány legfőbb szócsövének számító közszolgálati televíziónál. Az országgyűlési választást követően gyanús körülmények között távozott az M1 megmondóembere, Bende Balázs, majd több ismert jobboldali propagandista jelezte, hogy ami a közszolgálati televíziónál zajlik, hosszú távon tarthatatlan. Később ráadásul megtört az az ellenzéki politikusokat bojkottáló gyakorlat is, amelynek köszönhetően kizárólag úgy kerültek szóba a Fidesz politikai ellenfelei, hogy előbb idéztek tőlük egy állítást (ami vagy igaz volt, vagy nem), majd arra egy-két kormányzati ember azzal reagált, hogy természetesen badarságokat beszélnek az illetők.
Így lett történelmi esemény az, hogy nem egészen két héttel a parlamenti választás után Márki-Zay Péter volt a vendége a 48 perc című műsornak. Bár különösebb téttel nem bírt ez a nyilatkozat, hiszen Márki-Zay mint bukott miniszterelnök-jelölt kapott lehetőséget arra, hogy kifejtse a nézeteit a magyar politikai élet aktuális eseményeiről, mégis komoly üzenete volt az eseménynek. Maga az érintett is jól tudja, hogy nem a közszolgálati tévé vezetői tértek jobb belátásra a Fidesz választási győzelme után, hanem az Európai Unió felé tett apró gesztusról van szó. Az Orbán-kormánynak ugyanis valamilyen szinten konszolidálnia kell saját hatalmát, hiszen nagy szüksége lesz a következő hónapokban a jelenleg zárolt uniós forrásokra.
Nem lesz azonban könnyű dolga Orbán Viktornak, hiszen egyrészt továbbra is szükségre lesz arra a meglehetősen masszív médiatúlsúlyra, amit főként a közszolgálati televízióban és rádióban alakított ki kormányzása 12 éve alatt, ugyanakkor az EU végre szeretne látni valami kézzelfogható változást az Észak-Koreát idéző magyar médiaviszonyokban. Amíg ugyanis ezek a sajtóorgánumok nem a közt, hanem a kormányt szolgálják, addig a jogállamiság egyik legfontosabb feltétele porlad tovább Magyarországon.
Korszerűsíteni kéne az egészségügyet, a közigazgatást, az oktatást, ugyanakkor továbbra is komoly a társadalmi igény a korrupció felszámolására.
Mivel az uniós pénzcsapok megnyitására most minden korábbinál nagyobb szüksége van az Orbán-kormánynak, van némi esély arra, hogy a felszínes gesztusokon túl érdemi lépések is történnek a sajtóviszonyok átalakítása érdekében. Ez persze Orbán Viktor korábbi pávatáncait látva még csak egy halvány reménysugár arra, hogy a sarokba szorított kormányfő hajlandó lesz valamit feladni eddigi „vívmányaiból” annak érdekében, hogy feltöltse a kasszát, amelyet a választási kampányban szinte teljesen kisöpört.
Egy biztos: hosszú távú garanciákat nem fog nyújtani Orbán Viktor arra nézve, hogy amennyiben már nem lesz rászorulva az uniós segítségre, nem tér vissza a korábbi gyakorlatához, és nem teszi ismét egyszemélyes szócsövévé a közszolgálati televíziót, és nem lehetetlenít el további független szerkesztőségeket. Ráadásul az abszurd sajtóviszonyokon túl még rengeteg probléma van Magyarországon, melyek orvoslására mielőbb sort kéne keríteni, ugyanis, ha ez nem történik meg, a 2026-os választások már olyan körülmények között zajlanak majd, amilyeneket leginkább Oroszországban és Belorussziában látunk.
Az Orbán-rendszernek azonban van egy gyenge pontja, ugyanis, csak úgy tartható fenn, ha van elegendő pénz a hatalmas gépezet mozgásban tartására. Ha az oligarchák kevesebbet keresnek, mint az előző kormányzati ciklusokban, akkor feszültségek keletkeznek, és talán néhányuk hűsége is megkérdőjeleződik. De nem pusztán az úgynevezett nemzeti burzsoáziát kell etetni, de ott vannak az állami alkalmazottak is, akiknek a fizetése jelentősen lemaradt a versenyszféra munkavállalóinak jövedelme mögött. Korszerűsíteni kéne az egészségügyet, a közigazgatást, az oktatást, ugyanakkor továbbra is komoly a társadalmi igény a korrupció felszámolására.
A magyar modell kifejezetten jól működik akkor, ha a világban gazdasági konjunktúra van, jönnek az uniós felzárkóztatási pénzek, és lehet üzletelni olyan autokráciákkal, mint Oroszország vagy Kína. Most azonban nagyon más a helyzet. Az orosz-ukrán háború félelmeire építve lehetett ugyan egy újabb kétharmados győzelmet aratni, azonban tény, hogy az agresszorral nem lehet úgy üzletelni, mint korábban, Kína pedig saját problémáival van elfoglalva. Az EU pedig elindította a jogállami mechanizmust, amit csak akkor állít le, ha az Orbán-kormány valamit visszaad az állampolgárainak azokból a jogokból, melyeket az előző 12 évben elvett tőlük. Ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy lovat elloptál, nem adhatod vissza a gazdájának darabokban.” (Szegedi Kattintós)
