Madeleine Albright szerint a Fidesz utat nyitott az oligarchák új generációja és a korrupció számára.

A kötet nem sokkal a megjelenése után felkerült a The New York Times toplistájára, és több izgalmas elemzés is született a könyvről, amelyben az Egyesült Államok egykori külügyminisztere azt elemzi, mekkora esélye van a fasizmus visszatérésnek. Mindez nem véletlen: a könyv témája Donald Trump megválasztása után valószínűleg még jobban izgatja a közönséget, Albright pedig népszerű szerző, aki a kötet megjelenése előtt a legnagyobb tévék stúdióiban turnézva beszélt a vizsgált témáról.

Orbán Viktor tüntette ki a külügyminisztert a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel,

de 2004-ben, tehát akkor is találkoztak, amikor Orbán már nem volt miniszterelnök.

Ma már persze más idők járnak: Orbán az elmúlt két ciklus során egyszer sem jutott be hivatalos látogatás keretében a Fehér Házba, a demokrata párti politikusok mellett pedig republikánusok is elkezdeték bírálni, a korábbi elnök, Barack Obama a sötét diktatúrák között emlegette az országot, és az is elképzelhetetlen, hogy ma Orbán úgy társalogjon Madeleine Albrighttal, ahogy azt több mint egy évtizeddel ezelőtt tette. Ennek ellenére a legújabb könyvében majdnem egy teljes fejezetet szentel Magyarországnak Albright, ami annyira nem meglepő, elvégre a kötetben leginkább olyan államok kerülnek elő, ahol valamiért válságban van a demokrácia. A következőkben a Fasizmus: Egy figyelmeztetés azon részeiből szemezgetünk, ahol Magyarország is említve van.

• Albright könyvének Magyarországról szóló részét az ismert történettel kezdi, hogy miket mondott Orbán, a szakállas, futballista fiatalember 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén. Mára szerinte azonban ebből az emberből vitatott személyiség lett, akit ugyan az országban még sokan csodálnak, de külföldön már
• egyre többen tekintenek rá úgy, mint egy xenofób, antidemokratikus nacionalistára, aki könyörtelen menekültellenes retorikát folytat.
• „Ki változott jobban: 1989 idealistája, vagy azok, akik most bírálják?” – teszi fel a kérdést a szerző, aki Lech Wałęsát és Václav Havelt állítja párhuzamba Orbánnal. Mindhárman a szabadságért szólaltak fel a kommunizmus idején, de amíg a már elhunyt Havel, illetve Wałęsa mind a mai napig nemzetközileg ünnepelt figurái a közéletnek, addig Orbán megítélése már jóval ellentmondásosabb.
• Az egykori külügyminiszter szerint a rendszerváltás utáni 15 évben Magyarország a demokratikus úton haladt, ezt ő is megtapasztalta, amikor külügyminisztersége idején a NATO tagjai közé fogadta Magyarországot. A fordulat azonban nem sokkal később bekövetkezett: a szocialisták 2006 utáni meggyengülése, de különösen az őszödi beszéd Albright szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Orbán 2010-ben hatalomra kerülhessen, és szinte mindent megváltoztathasson.
• Albright szerint Orbánt a politikája miatt európai kollégái irritálónak találták, mert

nem segít megoldani a kontinens tágabb problémáit, ehelyett inkább színházat játszik a hazai közönségének.

• A magyar miniszterelnök egyik központi témája Magyarország egysége, és ugyan a nemzet részének tekinti azokat, akik a határon túl élnek, de inspirációként nem a multikulturális Amerikához vagy európai példákhoz, hanem az ideáljaihoz, az illiberális demokráciákhoz fordul, amilyen például Putyiné vagy Erdoğané.
• A könyvben Albright Orbánt Benito Mussolinihez hasonlítja, aki szerinte egy ideológiai kaméleon volt, és ugyanez mondható el a magyar kormányfőről is. Tinédzserként a kommunista párt ifjúsági szervezetének, a KISZ-nek a titkára volt, most pedig az illiberális demokrácia kérlelhetetlen bajnoka, de korábban évekig volt a Liberális Internacionálé alelnöke is. Albright szerint a taktikája flexibilis,

a törekvései viszont konstansak: egy opportunista, aki szeret irányítani.

• Az egykori politikus szerint túlzás lenne azt állítani, hogy Orbán belekényszerítette Magyarországot egy fasiszta kényszerzubbonyba, az azonban biztos, arra bátorította az országot, hogy komfortosnak érezze az ultranacionalista eszméket.
• Albright leírja, hogy Orbánék hogyan alakították az alkotmányos rendszert, hogyan számolták fel a független sajtót, és

nyitottak utat az oligarchák új generációja és a korrupció számára.

• Orbán közben sürgeti a magyar nőket, hogy több gyereket szüljenek, és harcol az NGO-k ellen. Nyilvánvalóan nem fél attól, hogy provokálja Európát: csak míg korábban a a magyar hősök arról beszéltek, hogy a monarchiától, az agresszív szomszédoktól vagy a kommunista diktátoroktól kell elszakadni, addig Orbán ma azzal vált ki éljenzést, hogy a Magyarországot pénzzel támogató Európai Unió bürokratáit állítja be alattomos ellenfélnek.
• A könyvben Albright Lengyelországgal is foglalkozik, és arra következtetésre jut, hogy az EU-nak valójában nincs igazi válasza az extrém nacionalizmusra. Az látható csak, hogy attól tartanak, a fasizmus esetleg visszatér arra a kontinensre, ahol megszületett.

magyarnarancs.hu