h i r d e t é s

Az úszószövetség elhatárolódott Borbély Zoltán nyilatkozatától Szilágyi Liliána ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az úszószövetség elhatárolódott Borbély Zoltán nyilatkozatától Szilágyi Liliána ügyében

2022. január 15. - 09:36

Közleményt adtak ki.

Borbély Zoltán értetlenül áll a Magyar Úszó Szövetség közleménye előtt - Fotó: ATV

Közleményt adott ki a Magyar Úszó Szövetség, amelyben elhatárolódtak attól a nyilatkozattól, amelyet a Szövetség Fellebbviteli Bizottságának elnöke, Borbély Zoltán tett, írja az Index. Emlékeztettek: a büntetőjogász a Borsnak adott nemrég interjút. Ebben egyebek mellett azt mondta: szerinte Szilágyi Liliánának nem kell tartania az apjától és nincs szüksége rendőri védelemre, mivel az ügyét övező nyilvánosság védelmet biztosít neki. Ilyenkor a nyilvánosság nagyobb védelmet biztosít, mint ha valakit különösen védetté nyilvánítanak. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy a jelen helyzetben Szilágyi Zoltán veszélyt jelentene a lányára” – mondta Borbély Zoltán. „Amúgy ez az ügy egy kiváló család tragédiája” – fűzte még hozzá az interjúban.

Ettől a nyilatkozattól határolódott most el a Magyar Úszó Szövetség. Erről már a Blikkhez juttattak el egy közleményt. „A Magyar Úszó Szövetség értetlenül áll dr. Borbély Zoltánnak a mai napon megjelent, Szilágyi Liliána ügyében tett nyilatkozata előtt, miután a Fellebbviteli Bizottság elnökeként ebben az ügyben nem volt jogosult megszólalni a MÚSZ nevében” – írták ebben, hozzátéve:

a Borbély Zoltán által elmondottak semmilyen formában nem tekinthetők a MÚSZ álláspontjának

és megteszik a nyilatkozat miatt szükséges lépéseket a szervezeten belül.

A közleményben arról is írtak, hogy a MÚSZ által felkért vizsgálóbizottság dolgozik az ügyön, de a tagok titoktartási kötelezettséget vállaltak és ennek értelmében még a MÚSZ vezetőinek sem adnak tájékoztatást a vizsgálat lezárultáig. „Ugyanakkor, ígéretünknek megfelelően, amint a bizottság befejezte munkáját, az elkészült, az elnökség által elfogadott jelentésről azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt” – írta a Magyar Úszó Szövetség. Az Index hangsúlyozta: Szilágyi Liliána ügyével kapcsolatban nemrég egy bűnügyi nyelvészt kértek meg arra, hogy elemezze azt a levelet, amelyet az olimpikon úszónő húga, Gerda írt a botrány elején. Véleménye szerint 99 százalék, hogy a lány nem egyedül fogalmazta meg az írást. (mandiner.hu)