h i r d e t é s

Az utolsó szovjet katona kivonulása legyen nemzeti ünnep

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az utolsó szovjet katona kivonulása legyen nemzeti ünnep

2021. április 21. - 06:10

Megdolgozik a CÖF az állami milliókért 

Amikor autós zarándoklatot tart a CÖF - Forrás: nepszava.hu

A kormány egyik kedvenc alapítványa ezúttal azt javasolja, hogy legyen nemzeti ünnep az utolsó szovjet katona kivonulása Magyarországról.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) azt javasolja, hogy legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.

Fricz Tamás politológus, a CÖF kurátora a civil szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: június 19-e jelentősége „történelmünk két fénylő napjához”, március 15-éhez és október 23-ához mérhető.

"Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet" – hangoztatta.

Kijelentette: ezt a szuverenitást újra és újra támadás érheti „a legkülönfélébb geopolitikai és globális irányokból”, ezért a védelme elemi kötelességünk. 

"Június 19., illetve június mindenkori utolsó szombatja jelenleg a magyar szabadság napja, nemzeti emléknap, de nem munkaszüneti nap" – mutatott rá Fricz Tamás, aki azt javasolta, hogy ezután ne június utolsó szombatján, egyfajta laza piknik keretei között ünnepeljünk, hanem valóban június 19-én, és ez legyen munkaszüneti nap.

Javaslatának érvei között említette, hogy június 19. nem kapta meg kellő figyelmet az elmúlt 30 évben. A politológus ennek egyik fő okának nevezte, hogy a rendszerváltás éveiben nem történt meg a világos elhatárolódás a korábbi diktatórikus rendszertől.

"Nem volt történelmi igazságtétel és lusztráció, velünk maradt a posztkommunizmus legalább 20 évig, ami árnyékot vetett 1991. június 19-ére is" – fogalmazott.

Fricz Tamás szerint fontos elválasztani egymástól a június 16-i és a június 19-i emléknapot.

Előbbi napon tartották 1989-ben Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak újratemetését a Hősök terén – idézte fel, hozzátéve: a két emléknap nem egyenrangú és „csak június 19. méltó arra, hogy nemzeti ünneppé váljon”.

A politológus úgy véli: június 16. szimbolikája finoman szólva is ellentmondásos, mivel „az újratemetésen az ellenzéki pártok végül is elfogadták, hogy a kommunistákkal mintegy vállvetve álljanak a felállított sírok előtt”. Ezzel – közölte – az akkori ellenzék azt üzente, hogy pártállami vezetőkkel, a forradalmat leverőkkel kell a rendszerváltást végigvinni Magyarországon.

Fricz Tamás hangsúlyozta: a kiábrándító üzenetű rendezvény egyetlen, a rendszerváltást komolyan szimbolizáló eseménye Orbán Viktor, a Fidesz vezetőjének akkori beszéde volt, amelyben a szovjet hadsereg Magyarországról való kivonulását, és ezzel a valóságos rendszerváltást követelte.

"Orbán Viktor beszéde volt az egyetlen, ami szembement a pártállam és az ellenzék között köttetett alkuval" – mondta.

Hozzátette, hogy június 16-ával szemben június 19. alku és megalkuvás nélküli pillanat volt, amely a magyar történelem két legfontosabb vágyát juttatta érvényre: a nemzeti függetlenség és szuverenitás visszaszerzését, illetve a kommunista diktatúrától való megszabadulást.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke – akinek teljesítményét tavaly októberben lovagkereszttel ismerte el a köztársasági elnök – az eseményen a többi között arról beszélt, hogy az ellenzék áldatlan háborút indított a keleti vakcinák beszerzése és beadása ellen. Az ezzel ellentétes álláspontot képviselő

CÖF-CÖKA nevében Csizmadia László köszönetet mondott Oroszországnak és Kínának, hogy – mint fogalmazott – a jóvoltukból Magyarország Európában és világban az elsők között áll az átoltottság terén.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a békemeneteket szervező CÖF üzenetei nem véletlenül vágnak egybe a kormánypropagandával. Az állami támogatásokkal sűrűn kibélelt alapítvány például csak tavaly, csak a Szerencsejáték Zrt.-től 100 millió forinthoz jutott. 2016-ban pedig az Átlátszó.hu adatigénylése következtében derült ki: az Magyar Villamos Művek félmilliárd forintot adott a szervezetnek. (nepszava.hu)