Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Tülekednek a bankok, hogy babaváró hitelt nyújthassanak. Akár 100-150 ezer forintot is zsebre tehetnek az igénylők a kölcsönért cserébe, ha sietnek. Az eredetileg év végén lejáró igénylési határidő alapján erre minden ok meglenne, csakhogy a kormány már bejelentette a hosszabbítást 2023-ra. Erről azonban azóta sem született jogszabály – írja a Bank360.hu.
A kormánypárt és az ellenzék is a családtámogatások folytatását ígéri. A jelenlegi inflációs és gazdasági helyzetben azonban felmerül a programok átalakításának a kényszere. A Bank360.hu összesítette, mi a tét a családtámogatásokban, amelyek közül sok az idén magától le is zárulna.
A bevezetése óta csaknem a leggyengébb eredményt produkálta a babaváró hitel a friss folyósítási adatok szerint. Ráadásul rekord mértékben emelkedett a speciális büntetőkamatát meghatározó referenciamutató. A gyermekvállalás nem teljesítése esetén így a visszafizetendő összeg akár a hárommillió forintot is meghaladhatja.
Tavalyhoz képest csökkent a Babaváró hitelprogram keretében folyósított összeg, amiben az is szerepet játszik a Bankmonitor szakértői szerint, hogy a korábbiaknál többen nem felelnek meg a folyósítás valamelyik feltételének.
Akár 10 százalékkal is megemelkedhet a hitelek egy részének törlesztőrészlete az eddigihez képest, miután a szigorodó monetáris politika hatására több mint hat éve nem látott csúcspontra emelkedtek a bankközi kamatok az elmúlt hetekben. - írja a Portfolio
Július elsején pontosan két éve indult el a babaváró hitel, mely legfeljebb 10 millió forint kamattámogatott kölcsön igénylését teszi lehetővé a fiatal házaspárok számára. A kezdeti nagy érdeklődés néhány hónap alatt alábbhagyott, a folyósítás viszont azóta is átlagosan havi 50 milliárd forint körül alakul - a keresletet a koronavírus-járvány sem tudta visszafogni. Összefoglaltuk a gyermekvállalást ösztönző hitel legfontosabb eredményeit az elmúlt két évből.
A kormány azt szeretné, ha azok, akik Magyarországon gyermeket vállalnak, nem lennének hátrányban azokhoz képest, akik a gyermektelenség mellett döntenek, sőt előnyhöz is jutnának - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus "elpusztít" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.
Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Egy nagybank döntése nyomán felröppent a pletyka az elmúlt hetekben, hogy több hitelintézetnél és esetleg „központilag” is megtilthatják vagy korlátozhatják a babaváró hitel magyar állampapírba fektetését. A pletyka arra a logikára épül, hogy ez a termékkombináció nagyon magas fix hozamot biztosít még azoknak a fiatal házaspároknak is, akik nem kívánnak gyermeket vállalni, és ezzel sérül a babaváró hitel bevezetésével kapcsolatos állami szándék. Ráadásul októberben bevezettek hasonló korlátozást a főleg privátbanki ügyfelek által igénybe vett lombardhitelek esetében is. A Pénzügyminisztérium és a bankok válaszai alapján a Portfolio összefoglalta, miért nem kell tartani egyelőre ilyen korlátozástól vagy tiltástól a babaváró hitel esetében.
Az idősek azok, akik alakították a múltat, de egyben tanúi is, akik nélkül értéktelenebb lenne a jelen, és tapasztalataikkal segíthetik a fiatalokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
Segíteni kell a gyerekeknek és a családoknak, hogy boldogok legyenek, és ehhez a kormány is igyekszik hozzájárulni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Boldog óvoda és iskola címek átadásán.
Óriási káosz, támogatásmegvonás és a patikai pénztárnál sokkolódó anyukák – így jellemezhető az a helyzet, ami a tejfehérje-allergiás gyerekek számára felírt egyik legnépszerűbb tápszer körül kialakult szeptember 1-je után. - írja a nepszava.hu.
Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.