Sárközy Tamás: Orbán huszonöt évvel ezelőtti önmagával harcol

Egyetlen kormány sem betonozhatja be magát, mert nem képviselheti a teljes nemzetet – állítja Sárközy professzor, aki munkáiban gyakran foglalkozik az egymást követő kormányok államvezetési gyakorlatával. Most Orbánéval teszi ugyanezt. A kétharmados túlkormányzás cím egyben ítélet egy túlmozgásos kabinetről. Hogy kinek tulajdonítható mindez? Nyilván az alcímben megidézett „gólerős csatárnak”, aki most bajban van.

– Az, hogy ki a „gólerős csatár”, sejthető, hiszen manapság csak ő kap labdát. Tankszerű erőcenter. Látjuk, csak hazai pályán eredményes. De mitől mély a talaj?

– Gondolom, attól, hogy széttaposták, feltúrták az egymást követő kormányzati csapatok. Mit szépítsük, a magyar csapat mára elveszítette rendszerváltás idején birtokolt előnyét. A „keleti csoport” riválisai behozzák, lassan kieső pozícióba juttatják. A talaj egyre mélyebb, még a mi centerünknek is. Mellesleg egy lengyel közíró nemrégiben megjelentetett egy portrékötetet Orbánról, amelynek A csatár címet adta.

– Bár „csodacsatárunk” bajban van már a centrális erőtérben is, leginkább a nemzetközi porondon vesztő. De hagyjuk a sportot. Okfejtése arra épül, hogy a rendszerváltás után egyfajta „demokratikus düh” jegyében olyan alkotmányos intézményeket vezettünk be, amelyek Nyugaton századokig érlelődtek, ám nálunk alkalmazhatatlanok voltak.

– Ezt nem vethetjük a rendszerváltók szemére. Kétségtelen: elvetettük a sulykot. De a politika nem csupán ráció, nagymértékben érzelem is. Negyven év böjtölés után mindenből a legjobbat akartuk. A legerősebb jogállamot, a legstabilabb demokráciát, a legtöbb szabadságot. Túlhangsúlyoztuk a jogokat, elmostuk a kötelezettségeket, miközben a kialakuló politikai hidegháború viszonyai között az állam működőképessége jelentősen csökkent. Törvényszerűen elkövetkezett bizonyos fokú „soft weimarizálódás”. A magyar állam, a közigazgatás az évezred elejére egyre tehetetlenebbnek mutatkozott.

– A mélypont nyilván az volt, amikor lángban állt a televízió, tüntetők sátoroztak a Kossuth téren, kordonokat állítottak és bontottak, a CNN válságstábot delegált Budapestre. Kitört a káosz.

– És ez csak a felszín volt. 2010-ben a lakosság szinte közfelkiáltással fogadott egy magát „döntésképesnek” deklaráló, keményebb, katonásabb államot.

– Ennek próbált megfelelni sajátos módszereivel a Fidesz? Vérfagyasztó, ahogy leírja: Orbán kezdetben elfogadta a parlamenti váltógazdaságot, amelynek élharcosa volt, hogy mihelyt lehetősége nyílt rá, azonnal felszámolja.

– Felszámolni nem akarta, a hatalomba kívánta minél jobban bebetonozni magát. De mi ebben a vérfagyasztó?! Politikusról van szó. És még nem láttam politikust, aki elfogadta volna, hogy négy évig marad, aztán üsse kő, próbálja más.

– Hol helyezné el a mai Orbán-kormányt Európa politikai térképén?

– Ha tárgyilagosan akarom megítélni, azt mondom, „egyelőre még bent vagyunk az unió sáncai között”, de helyzetünk ingatag. Ha a Kelettel próbálunk kereskedni, ha a kínai befektetéseket akarjuk ösztönözni, legyen, próbáljuk meg. De nem kell ebből ideológiát csinálni, keleti szélről, hanyatló Nyugatról bölcselkedni. Nem hirdetném, hogy mi vagyunk Európa mintaállama, a Kelet csillaga. Ez a fajta propaganda engem az Ordító egér című angol filmre emlékeztet. Kiutasítanánk az amerikai ügyvivőt? Le kéne csukatni, mert nem élt feljelentési kötelezettségével? Hol élnek azok az emberek, akik ezt kitalálták?!

168ora.hu (címlap Fotó: Riskó Gáspár)

{flike}