h i r d e t é s

Balogh Zoltán: Elgondolkodtató, amit Sándor Mária tett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Balogh Zoltán: Elgondolkodtató, amit Sándor Mária tett

2017. február 22. - 13:44

Tanulságos volt – így fogalmazott az ATV Start című reggeli műsorában a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Sándor Mária ellen indított etikai vizsgálatról, majd amikor a fekete ruhás nővér öngyilkossági kísérletéről esett szó, Balogh Zoltán korábbi, hasonló tapasztalatairól mesélt (atv.hu).

Balogh Zoltán, elnök, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara - Forrás: nava.hu

Utólag hogy látja annak az etikai vizsgálatnak az elindítását, amely Sándor Mária ellen irányult? – kérdezte a műsorvezető a szakembert, aki másfél évvel ezelőtt, elnökként kezdeményezte az eljárást. Balogh Zoltán semmi kivetni valót nem látott az akkori történésekben, mint mondta: az etikai kódexükben megfogalmazott elvek megsértése miatt volt szükséges a vizsgálat elrendelése.

Sokkal inkább az zavarta – mondja –, hogy azzal kellett szembeülniük, milyen politikai erők vannak egy-egy kollega mögött és ennek nyomán a szakmai önkormányzat belügyeibe hogyan avatkozhat be a politika. Tanulságos volt – fogalmazott az elnök, aki az eset kapcsán az általa vezetett szakmai köztestület ellen indult lejárató kampányról és nagyfokú hangulatkeltésről számolt be, illetve fenyegető levelekről, és FB bejegyzésekről, amelyek tiltott önkényuralmi jelképpel minősítették a kamara tisztségviselőit.

Arra a kérdésre, hogy megrendítette-e Sándor Mária öngyilkossági kísérletének híre, Balogh Zoltán életének egy korábbi szakaszából vett történettel válaszolt, amikor még a pszichiátriai ellátás területén dolgozott, és naponta találkozott „olyan beteg emberekkel, akik önkezükkel próbáltak véget vetni az életüknek”, és empatikus ápolóként minden ilyen eset előtt megrendülve állt.

Legyen az Sándor Mária vagy más kollega, főleg, ha egészségügyi dolgozó az, aki ilyet tesz, nagyon elgondolkodtató – tette hozzá az elnök, és a műsorvezető felvetésére természetesnek nevezte, hogy másfél év szünet után újra beszélnie kellene a fekete ruhás nővérrel, bár nem kapta meg tőle az elérhetőségeit. Igaz – jegyezte meg – Sándor Mária sem kereste őt, noha pályatársai révén többször is hozzáférhetővé tette a telefonszámát. (atv.hu)