Létük célja is kiderült.

A Fidesznek dolgozó, ilyen-olyan módon sajtó közelébe került emberek nagyon régóta szeretnék a saját, nyíltan kormányt támogató életüket azzal feloldani egy kicsit, hogy mindenki mást is oda szeretnének rántani maguk mellé. Mindenki propagandista, mindenki dolgozik valakinek, állítják. Azért is ez a kényszeres hangoztatás, mert valójában továbbra sincs így: vállaltan egy párt érdekében dolgoznak, míg vannak újságírók, akik viszont újságot írnak.

„Ugyan már, hagyjuk a fenébe!” – mondja erre Bayer, de a mostani beszélgetésben egészen megengedő módon hozzátette: „ha mást nem, de a saját elfogultságaiknak pont úgy rabjaik, mint mi”.

Szánthó szerint amit a nem Fideszhez, tehát a kormánypárthoz köthető lapok csinálnak, az politikai aktivizmus, „jól mutatja a magyar balliberális betűvetők tevékenysége”, hogy szerinte itt nem a hírek bemutatásáról van szó, hanem azok gyártásáról, hangulatkeltésről. Majd ő is, mint Bayer hatszor mondta el, hogy ez nem baj, csak fel kell vállalni.

Orbán Viktornak és legrégebbi politikustársainak harminc éve az az alapállásuk, hogy a sajtó ellenük van, az újságírók mindig a Fidesz ellenfeleit segítik. Ebben az értelmezési keretben, ha a Fidesz veszít, akkor győzött a médiatúlerő, ha viszont nyer, az csak a médiaellenszél ellenére történhetett meg.

Bayer szerint a médiának „ez a fele” soha nem próbált meg úgy tenni, mintha független lenne, az eleve baromság, míg a „másik oldal” megpróbálja magáról elhitetni. Az pedig szerinte teljesen abszurd, hogy média tanszék van bármilyen egyetemen, mert „mit lehet ott tanulni”, hiszen Kosztolányit és Krúdyt kell olvasni.

Szánthó később világnézeti kérdéssé emeli: az egyik világnézet nyíltan felvállalja, mit gondol a világról, beleírja az alkotmányba például a házasság fogalmát, a másik megpróbálja eljátszani az emberi jogok kiszélesítésének örve alatt, hogy akkor semleges és értékmentes és demokratikus az alkotmány, ha kvázi utat enged a házasság liberális értelmezésének. Ugyanez érvényes az újságírás és sajtó értelmezésére is szerinte, „csak az a sajtó független, ami liberális testtartásból közvetíti a dolgokat, minden más nem is újságírás”.

Magyarországon pár évvel ezelőttig a vita szerinte úgy kereteződött, hogy van a független sajtó és velük szemben a propaganda sajtó, majd szerinte „balos jogászok is” elkezdték átfordítani abba, hogy valójában újságírónak és sajtónak csak az általuk függetlennek nevezett és tartott sajtót lehet tekinteni, és azok, akik „szerintük” propagandát művelnek, azokat nem is illeti meg az újságíró és sajtó titulus. És ezzel a sajtószabadságból következtethető jogok is csak őket illeti meg, mondta Szánthó. Sőt, azt a képet alakítják ki az emberekben, hogy „aki nem kellőképpen érzékeny, genderpárti módon végez újságírást, az nem is újságíró”.

A Fidesz által nemzetstratégiainak minősített KESMA egyik vezetője szerint ennek óriási veszélye van, mert megvezetik az állampolgárokat, és elhitetik velük, hogy csak liberális lehet a demokrácia, mindenki más egy autokrata hatalom kiszolgálója.

Szánthó egy másik dimenzióról is beszélt. Szerinte a nem fideszes sajtó tolta, nyomta, messiást csinált Márki-Zay Péterből a választás előtt, de amint kikapott a választáson csúnyán, azonnal elkezdte „hátba döfni”. Szánthó szerint míg ők nyíltan vállalják politikai irányultságukat, addig a „balliberális” oldalon a sajtó a lojalitás és szolidaritás teljes hiányáról tett tanúbizonyságot. Szánthó szerint fake news volt eleve, ahogy Márki-Zay Pétert „messiássá tette a sajtó”, és azért nem éri meg ezt csinálni, mert politikailag nem sikeres, és a saját politikai családot demoralizálja.

Úgy sikeres politikai sztorit, politikai közösséget nem lehet építeni, hogy azt érzékeli azon a táboron belül mindenki, hogy ha sikertelenség van, ha valami baj van, akkor azonnal kihátrálnak a korábban általuk is fetisizált ember mögül

– mondta Szánthó. Miközben a Márki-Zay Péterrel kapcsolatos állításai – választás előtti és utáni – értelmezhetetlenek újságírói szempontból (azért írt róla sokat a sajtó, mert ő lett az előválasztás győztes miniszterelnök-jelöltje), a lojalitásos rész pedig önmagában mutatja meg, hogy mi a különbség a sajtó és a pártsajtó között.

Amit még megtudtunk Bayertől, hogy a gyűlölködés és egymás megvetése a rendszerváltással egyidős, és mindenkinek megvan a saját casus bellije, de mindenki részese, ahogy ő is, valamint azt, hogy:

nyomorult, beteg korban élünk (…) nincs nagyobb forradalom a kőkemény konzervativizmusnál, és minden más a pusztulásba visz.

(Transtelex)