h i r d e t é s

Ha normális országban élnénk, egy ilyen nap után elsöpörné a kormányt a népharag

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha normális országban élnénk, egy ilyen nap után elsöpörné a kormányt a népharag

2015. június 23. - 09:35
0 komment

Hivatalos iratok a „fideszes gázlopásról”, hatástanulmány a fölösleges Paks 2-ről, 2000 ember kirúgása a boltzár miatt. 

Ez csak a mai termés fele – és semmi következmény.

Az ingerküszöbünk az egekben. Néha nem árt emlékeztetni magunkat, hogyan zajlottak a politikai csatározások és botrányok a régi, demokratikus ántivilágban. El tudja valaki képzelni, mi történt volna, ha egy szép napon a napnál is világosabban kiderül, hogy egy Gyurcsány Ferenchez szédítően közel álló cég a magyar állam segítségével 150 milliárdot vesz ki „a magyar emberek” zsebéből egy olyan munkáért, amely gyakorlatilag fölösleges? Vagy ha kiderül Antall József kedvenc kis atomerőműtervéről, hogy dettó tök fölösleges, ráadásul károsítja a környezetet? Vagy ha Horn Gyula bezáratja a boltokat vasárnap, kijelenti, hogy emiatt nem rúgnak ki senkit, majd kiderül, hogy szinte azonnal 2000 ember került utcára az intézkedés miatt?

Nos, Orbán Viktor egyelőre bármit megtehet, kapirgálhatja ki magának a kis forintocskákat az illiberális szemétdombján, de ne csüggedjünk, lassan minden átszivárog az irányított nyilvánosság falain is.

Elpaksolták

Például az, hogy a Magyar Villamos Művek belső feljegyzése és két, akadémiai körökben készült elemzés is megerősítette, amit annyian szajkóznak már másfél éve: a gigaberuházás fölösleges, viszont a tervezettnél is drágább lesz, tönkreteheti a környezetet, és kicsinálja a régi erőművet.

A dokumentumokat az atomerőmű ügyében példás következetességgel eljáró Jávor Benedek, a PM európai képviselője töltötte fel honlapjára. Civil szervezeteink sem tétlenkedtek, szintén ma fordult az Alkotmánybírósághoz pár derék társaság, mert úgy vélik, hogy a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos adatok titkosítása nem állja ki az alkotmányosság próbáját.

Gáz van, babám!

Mellékesen említjük, hogy ma úgy tűnt, mintha lenne ellenzék e hazában, hiszen Jávor mellett a szoci Tóth Bertalan is feltűnést keltett, aki ugyancsak az MVM-től akart adatokat szerezni, és márciusra végre kiperelte tőlük az egyik legsötétebb, finoman fogalmazva korrupciógyanús ügy, a MET gázüzlete szerződéseit. Ezt mostanra dolgozták fel (lásd itt). Az Orbán Viktor egyik oligarcha barátja által is tulajdonolt, de a pletykák szerint a miniszterelnök szívéhez közvetlenül is közel álló cég a dokumentumok alapján olyan pofátlanul csapolja meg a magyar államot, ami párját ritkítja.

Hogy mást ne mondjunk: az osztrák határ egyik oldalán a MET egyik leánya eladta a gázt az állami gázkereskedőnek, amely a túloldalon olcsóbban – nem, jól hallották, nem „kis haszonnal”, hanem konkrétan olcsóbban – eladta azt a MET másik leányának.

Tóth Bertalan a parlamentben is vitte az ügyet, azt fejtegetvén, hogy „az elmúlt évek legnagyobb fideszes gázlopása zajlott”, és közel 150 milliárd forint értékben lopott a Fidesz–KDNP, pontosabban „Orbán és köre”. Tóth – Orbán hétvégi kiszólását átírva – úgy fogalmazott: a fideszes gázlopás olyan, mint a pornográfia. Ha valaki látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az – tudósít az Index.

Minden héten vasárnap

A vasárnapi boltzár bevezetését követően több mint kétezer fővel csökkent az alkalmazottak száma a kereskedelemben, a túlórák pedig öt éve nem látott magasságokban járnak a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint – írja a KSH adataira hivatkozó blokkk.com-ra hivatkozó hvg.hu.

Lánczi, Lánczi, te 

Inkább szimbolikus erejű, de szépségdíjas történet következik. A nem létező Habony Árpád és a nem hivatalos kormánytanácsadó Finkelstein közös cégének vezetője, a független Századvég vezető elemzője és a pártatlan közmédia fizetett bloggere március elején a British American Tobacco dohánycég felügyelőbizottsági tagja lett. És tudják, mi történt rögtön utána? Túl azon, hogy reményeink szerint tisztességes fizetést kezdtek folyósítani neki? Egy másik, Lázár-közeli céggel kettesben megkapták a dohány-nagykereskedelem monopoljogát! Ez azért kivételesen nagy szerencse, mert – ahogy a nol.hu írja – „piaci szakemberek 5–12 milliárd forint közé taksálják a »nemzeti trafikellátó« várható hasznát, hiszen nem lesznek versenytársai, a kormánytöbbség mentesítette az iparűzési adó fizetése alól, a koncessziós díj pedig nevetséges: idén mindössze 10, jövőre 100 millió forintot kell kifizetnie a két dohánygyártó közös vállalkozásának, és csak 2021-től ketyeg a bomba üzlethez képest jelképesnek ható, évi 600 milliós koncessziós díj”.

 

magyarnarancs.hu (Címlap: Figyelj csak, ezt is benyelik, Zsolti! Fotó: MTI)

 

 

Posted by SEJT on 2015. június 23.