Eladja a balatonfüredi kikötőben parkoló vitorlásait, köztük egy Kék Szalagon is indult hajóját az MKB Bank, a kikiáltási ár 60 millió forint plusz áfa a 27 vitorlásra - írja a Világgazdaság szerdai számában újságban megjelent hirdetésre hivatkozva.
A korrupció ellen nem elsősorban büntetőjogi eszközökkel lehet a siker reményében fellépni, hanem a megelőzéssel - véli Polt Péter legfőbb ügyész, aki szerint szervezetének vannak szép sikerei, de nem a 2010 után indult elszámoltatási ügyekben - írja a Napi.hu.
Az állam tulajdonában lévő Kiving Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft.-t egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), mivel közbeszerzés mellőzésével végeztetett régészeti feltárást a Budai Várban - írja a Napi.hu.
Május 17-én a Sláger Rádió Zrt. és a Marquard Média Hungary kiadó megvásárolta a Class FM-et kiadó Advenio Zrt. 100 százalékát - jelentette be Túri Árpád, a Class FM vezérigazgatója, a Sláger Rádió képviseletében pedig Michael McNutt - írja a Napi.hu.