Ki az a 21 ember a Századvég Alapítványnál, aki akár "Szigorúan titkos!" minősítésű kormányzati információkhoz juthat hozzá - erre vár választ a belügyminisztertől a Liberálisok elnöke, miután Pintér Sándor korábbi válaszából kiderült, hogy az alapítvány munkatársai régóta betekinthetnek minősített iratokba. Fodor Gábor pártelnök az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé vinné az ügyet.
Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben az úgynevezett gyorsutakat legalizáló kormányhatározat. A nemzeti fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy a mérnökszakma és az autóklub által veszélyesnek tartott úttípus a lehető legkevesebb kockázattal épüljön meg és működjön.
Október közepén indult el a Fővárosi törvényszéken az a per, amelyet a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter indított Szigetvári Viktor ellen - értesült az Index. A legfőbb ügyész szerint az Együtt elnöke megsértette a személyiségi jogait, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette.
Az amerikai álláspont nem változott, a nagykövetasszony azt tolmácsolta, hogy a magyar kormány megítélése továbbra is negatív – reflektált Colleen Bell legutóbbi beszédére Andor László, volt uniós biztos az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Széles Gábor lapjánál azon borultak ki, hogy a viccpárt pénteken "a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva" tízezer ál-Magyar Hírlapot osztott szét, tele álhírekkel.
Orbán Viktor támogatását élvezi az a terv, amely a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő, ma elhanyagolt rozsdazóna életre keltését, új funkciókkal való megtöltését szolgálja – írja a Figyelő, amely szerint a kormányfő azt kérte, hogy januárra készüljön el a mintegy 170 ezer négyzetméteres terület rehabilitációs terve, határtanulmányokkal, költségszámításokkal együtt.
Tudta, hogy másfél millióan élhetnek Magyarországon olyan családban, ahol papíron egyetlen fő sem dolgozik? Hogy minden negyedik magyar penészes, vizesedő lakásban lakik? És hogy 200 ezer gyerek úgy él, hogy az otthonában áram sincs? Átgondolta, mennyit segítene, ha a 11 ezer üresen álló önkormányzati lakással valamit végre kezdenének? Megdöbbentő adatok egy friss kutatásból!
Cáfolja az Országos Roma Önkormányzat korábbi gazdasági vezetése, hogy szabálytalanul költötték el a 2014-es kampányra kapott pénzt, valamint hogy nem számoltak el az árvízi védekezés során felhasznált összegekkel.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében megállapította, hogy Ungár Klára megsértette Kocsis Máté józsefvárosi polgármester jó hírnevét. Törölnie kell az ügyet kirobbantó Facebook-posztjából a Kocsisra vonatkozó szövegrészt, ugyanott bocsánatot kell kérnie, és kétmillió forint sérelemdíjat kell fizetnie Kocsisnak.
Leállítják Paks2 építését, feloszlik az MSZP és Vajna Tímea elválik Andy Vajnától – csupa magas hírértékű információt közöl a Magyar Hírlap megszűnés előtti különszáma, amelynek olvasói maguk dönthetik el, milyen legyen másnap az időjárás. Bayer Zsolt publicisztikában kér bocsánatot mindenkitől, akit megbántott, köztük Gyurcsány Ferenctől, de az is kiderül, hogy nem kell tovább szenvednie Isaurának, összegyűlt a pénz a felszabadítására. A Kétfarkú Kutya Párt vette le a szerkesztés terhét a Magyar Hírlap munkatársainak válláról, minden bizonnyal kéretlenül.
Figyelőosztagokat állít fel a Jobbik, hogy az állami földek privatizációjakor történő esetleges visszaéléseket feltárják. Erről beszélt Ander Balázs, a párt somogyi országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet a megyei kormányhivatal előtt tartott.
Elkészült az első elemzés, amely szerint évekig nem várható, hogy a menekültek beáramlása lelassul. A jövőben letelepedési ösztönzőkre is szükség lehet a magyarországi munkaerőhiány enyhítésére – áll a tanulmányban, amely szerint a kormánynak intézmény- és támogatási rendszert kellene létrehoznia a menekültek fogadására.
Az állami iskolafenntartó, a Klik évről évre egyre több pénzből gazdálkodhat, de eddig mindig kellett bele pluszpénzt tenni. A szervezetet már átvilágították, elemezték, racionalizálták, decentralizálták, lett új elnöke, és kapott költségvetési főfelügyelőt. Az eredmény nem látszik, a tartozás nem akar eltűnni, a tanárok késve kapott fizetésekre panaszkodnak, kifizetetlen számlák miatt pedig több iskolában lekapcsolták a gázt.
A beszédemben nem volt semmi újdonság - mondta a Népszabadságnak Colleen Bell amerikai nagykövet, aki megismételte a szerdai kritikáit. Az Egyesült Államok aggódik a sajtószabadság miatt, és amiatt, ahogy egyesek a menekültekről beszélnek.
Jogerős határozat született arról, hogy Hegedűs Loránt 2013. november 3-án a Szabadság téri Horthy-szobor-avatás kapcsán tartott istentiszteleten tartott prédikációjával megsértette a Magyarországi Református Egyház törvényeit.
Az elmúlt öt évben egyetlen lényeges társadalmi ügyben sem sikerült senkinek népszavazási kezdeményezést elindítani. Az ellenzék a Nemzeti Választási Iroda vezetőjét kárhoztatja, pedig Pálffy Ilona többször kérte az igazságügyi tárcát a kialakult, burleszk-jelentek sorát produkáló helyzet megváltoztatására.
Soha olyan bevállalós világkiállítási programunk nem volt, mint amit Szőcs Gézának sikerült összeraknia Milánóban. Volt már szó a láthatatlan filmekről és a misztikus élményutakról, de most az Inmdex mélyebbre ásott. Megdöbbenve láttuk, mire költött az állam milliárdokat a magyar hatóságoktól távoli Olaszországban. Ha ebből nem derül ki, milyen kreatív nemzet vagyunk, akkor semmiből.
A szokásos csütörtöki Kormányinfóra Baranyi Krisztina ferencvárosi önkormányzati képviselő egy palack ijesztő színű illatos úti talajvízzel érkezett, amit át is adott Lázár Jánosnak, aki ígéretet tett, hogy a veszélyes anyagok elszállíttatása után nem állnak le, hanem már a jövő héten nagy közös egyeztetést kezdenek a kármentesítésről.
Egyre több pénzből gazdálkodik a Fekete György által összekunyerált Magyar Művészeti Akadémia, jövőre már a 6,6 milliárd forintot is átlépi majd a költségvetésük. A jövő évi költségvetés májusban benyújtott tervezete szerint ebből a 6,6 milliárdból 174,4 millió megy a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet működésére, és további 143,2 millió az intézmény székhelyének felújítására.
Hallgatással válaszolt Morvai Krisztina az Atv azon kérdésére, hogy még mindig tartja-e a kapcsolatot az általa “remek harcosoknak” nevezett palesztin radikálisokkal. A politikus által magasztalt Hamasz a napokban jelentette be a harmadik intifáda kezdetét, ennak során eddig 10 embert késeltek halálra Izraelben.
Kedd délután a Közép-európai Club Pannonia (KEP) közhasznú egyesület fórumot és az 1956-os szabadságharc 59. évfordulójára ünnepi megemlékezést tartott, ahol az az abszurd helyzet állt elő, hogy a KEP szenátora, Pozsgay Imre, a Központi és a Politikai Bizottság egykori tagja Puchert János 56-os halálraítélt mellett ülve mondhatott ünnepi beszédet kb. 20 klubtárs előtt.
Törvénytelen rendőri fellépés a civilekkel szemben, a független igazságszolgáltatás megrendítése, a médiaszabadság megnyirbálása, korrupció, kiszámíthatatlan gazdasági környezet, flörtölés az antiszemitizmussal, extrém paksi titkolózás – Colleen Bell amerikai nagykövet még sosem ostorozta ennyire keményen a magyar kormány politikáját.
Üzletemberek, politikusok, ügyvédek és családtagjaik százával végzik el ezekben a hetekben a last minute aranykalászos tanfolyamokat. A gazdaképzők ázsiója azért nőtt meg ennyire, mert ezzel a végzettséggel bárki földtulajdonos és az agrártámogatások milliárdjainak jogosultja lehet az állami földek most induló árverésein.