Alkotmánymódosítást javasol a kormány, az árstop ügyében még nincs döntés. A május 16-i héten választhatják meg újra miniszterelnöknek Orbán Viktort. Kocsis Máténak kormányzati pozíciót is ajánlottak, de ő maradna a Fidesz frakcióvezetője – mondta Gulyás Gergely.
Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület 2022. áprilisában ismét vendégségbe hívja mindazokat a felebarátainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. A gyermekek számára "húsvéti" tojás keresőt is szerveznek.
A magyarok több mint háromnegyede úgy véli, hogy itthon kellene megtermelnünk az energiaszükségletünket, és nem lenne szabad más országoktól, főként az orosz gáztól függenünk – derül ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Policy Solutions és a Závecz Research végzett március utolsó hetében.
Hat ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Borkai Zsolt és az adriai hajós orgián résztvevő ügyvéd, R. Zoltán szexvideója miatt. A vádlottak között szerepel a felvételt készítő egyik nő, K. Lili és két rokoni kapcsolatban álló házaspár is.
Hazai rászorulókat és menekülteket egyaránt támogatnak a különböző alapítványok és egyházak. A háború elől menekülők mindmáig tartó áradatával jelentősen megugrottak a pandémia következményei miatt már eleve egyre nagyobb számú rászorulót támogató karitatív szervezetek feladatai.
Jogerősen is megnyerte a Társaság a Szabadságjogokért az otthon gondozó anyák perét az állam ellen, ezzel egy több mint négy éve húzódó eljárás ért véget. A civil jogvédő szervezet hat anya és gyermekeik képviseletében járt el, mert a családok évtizedek óta hiába vártak érdemi segítséget az államtól. Az ítélet óriási hatással lehet több tízezer, hasonló helyzetben lévő család életére. - írja a Szabad Európa
Talán a járványhatás, talán a pénzügyi eszközökre alapozó családtámogatási intézkedések lecsengése miatt, mindenesetre az év első két hónapjában sokkal kevesebb gyermek született, mint a megelőző két év azonos időszakában. Egyelőre a szakemberek sem tudják a csökkenés okát.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szombaton körlevelet küldött szét, amelyben bejelentették a háziorvosoknak, hogy az Országos Mentőszolgálat keddtől a háziorvosi megrendelésére nem végez több koronavírus-tesztelést.