A rendőrség több eljárást kezdeményezett a hétfőn bejelentés nélkül tartott budapesti gyűlések kapcsán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a police.hu-n.
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.
Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről.
Az évek óta ataxiával küzdő Ács Rezső kiskirályságát megnyirbálta a kormánypárt és az ellenzék összefogása, ő viszont nem hajtja végre a döntéseket, sőt a jegyző és a kormányhivatal törvényességi jelzését és felhívását sem.
Egy friss adatsor szerint a magyar gyerekek jelentős része szegénységben tengődik, a fejlődésükhöz szükséges dolgok nem mindig állnak rendelkezésre. Ezzel az eredménnyel harmadikok vagyunk az EU-s országok között, ami szégyenletesnek nyugodtan nevezhető teljesítmény.
Az egyik iskolában az igazgató „elfelejtette” tájékoztatni a szülőket a pedagógusok munkabeszüntetéséről, ezért jogellenesnek nyilvánította azt. Az Orbán-kormány kedden tárgyal a szakszervezetekkel.
A Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium egyik tanára tavaly megcsókolt és többször is fogdosott egy akkor 14 éves diáklányt – mondta a Telexnek a kislány édesanyja.