Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből.
Most a társasház normális lakóitól kapott levelet a Humen melegmagazin szerkesztősége, amelytől augusztus elején a ház „őslakóinak” nevében azt kérte valaki: távolítsák el a szivárványos zászlót az épület ablakából – írja a Hvg.hu.
Nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) diákjait – közölte az egyetem az MTI-vel.
Az elmúlt napokban számos fővárosi kollégista szembesült azzal ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába.
Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni - mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A Magyar Orvosi Kamara 279 szakorvost kérdezett az új szolgálati törvényről. A felmérés szerint nincs elég orvos az ellátórendszer zavartalan működtetéséhez. Az orvosok többsége elégedett ugyan a fizetésével, az ügyeleti pénz azonban feszültséget okoz. A kamara kampányt indít a hálapénz ellen. - írja a Szabad Európa