Igaz, a mélyszegénység már lecsökkent hazánkban, ám még mindig akadnak olyanok, akik egy városi, illetve általánosan kulturált körülmények között élő ember számára felfoghatatlanul nehéz körülmények között élnek.
A Népszava információi szerint, úgy tűnik, hogy a kormányzat az egészségügy újranyitásának részeként elkezdi visszaengedni a betegeket a kórházakba is. - írja a 168ora.hu.
Hat mentődolgozó fertőződött meg koronavírussal, a mentők 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Szomorú látvány fogadta a napokban a Fenékpusztáról Keszthely felé vezető kerékpárút erdei szakaszán járókat. A korábban még árnyas, zöld erdei szakaszon csúnyán letarolták a fákat.
A kormány válságkezelésével úgy általában elégedett a többség, de ha az ehhez kapcsolódó intézkedéseket konkrétan megnézzük, akkor már egyáltalán nem. Elégedetlenek a cégek, vállalkozók támogatásával, és az emberek segítésével pedig végképp azok.
Pintér a hat évvel ezelőtti adósságrendezésre hivatkozik, amikor a kormány önkormányzatoknak nyújtott veszélyhelyzeti támogatásáról kérdezik Sneider Tamás először a kormányfőt, azután a belügyminisztert kérdezte a kabinet terveiről.
A javaslat – melyet a koronavírus-járvány okozta veszteségekkel, illetve portfóliótisztítással indokolt a Bahart – végül 78 százalékos többséggel ment át, ám beszédes, hogy a tartózkodó települések közül csak Szántód és Balatonlelle nem kormánypárti vezetésű, sőt, a nemmel voksolók között is akad Fidesz-KDNP-s.
Az ellenzéki pártok egymás között és több független országgyűlési képviselővel is egyeztetnek arról, hogy miként lehetne az Alkotmánybírósághoz fordulni utólagos normakontrollért a március 30-án fideszes többséggel elfogadott felhatalmazási törvény miatt - írja a nepszava.hu.
„Napi adatok szerint kilencvenhét munkatársunk esett ki a munkából, teszteredményünkre még várunk. Negyvenhat igazolt fertőzött kollégánk van, közülük egy kap kórházi kezelést, lélegeztetőgépen kórházi dolgozó nincs” – írja a bumm.sk.