A civil közösségek, valamint a nemzet mint közösség fontosságát hangsúlyozta a határon túli autonómiaügyek egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott kedden a kecskeméti megyeházán, a városi civil fórumon.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi szakemberei folyamatosan tájékozódnak cseh kollégáiknál a Prágában koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két egyetemistával kapcsolatban, aki Magyarországon járt - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb az 1901 óta vezetett rangsorban; s voltak helyek ahol egész télen egy napon sem alakult ki egybefüggő hóréteg - többek között ezeket állapította meg legfrissebb, honlapján kedden közzétett elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn az Országgyűlésben egy 1989-es interjúból idézett, amelyben Orbán Viktor arról beszélt, hogy egy faluszéli vályogházból indult az élete, majd gimnazista, egyetemista lehetett. - írja a hirklikk.hu.
A magyar határ védelme továbbra is elsődleges feladat, és a Magyar Honvédség teljes mértékben felkészült a feladat ellátására - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a hercegszántói határvédelmi bázison tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Legkésőbb szerdán elindul a koronavírussal összefüggő feladatokat koordináló operatív törzs információs honlapja - közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A MÁV-Start 1600, orvosi szájmaszkot, kézfertőtlenítő gélt, fertőtlenítő hatású kendőt, gumikesztyűt tartalmazó egészségügyi egységcsomagot osztott ki a nemzetközi járatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóknak és az utaskísérő személyzetnek - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.