Facebook-posztban jelentette be Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes, hogy megválik szívéhez nőtt, öreg dízelautójától, ugyanis főpolgármester-helyettesi státuszához jár neki a hivatali autó, ami egy Volkswagen Passat lesz, és azzal fog járni. - írja a pestisracok.hu.
Tökéletesen működik az alap-, a járóbeteg- és a sürgősségi ellátás egysége, plusz finanszírozást kapott a traumatológiai és az érsebészeti ellátás, a kórházi fertőzések kórokozóit főként a látogatók hurcolják be, akiket nem lehet tetőtől talpig fertőtleníteni, az elkerülhető halálozások hátterében pedig az áll, hogy a magyarok nem fordulnak időben orvoshoz - tudta meg a napi.hu többek között Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter keddi, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán.
A parlament előtt lévő, a társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvénytervezet szerint három havi tartozás (ez jelenleg 22500 forint) után érvénytelenítenék az adós taj-számát. - írja a nepszava.hu.
Magyarországon nem lesz egyetlen templomból sem bevásárlóközpont, sem mecset - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az üldözött keresztényekről szóló, kedden kezdődött nemzetközi konferencián.
A győri önkormányzat és a győri Széchenyi István Egyetem mellett a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó cégek, a győri székhelyű Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is megbízta jogi feladatokkal Rákosfalvy Zoltánt - írja a 168ora.hu.
Bár a minisztérium közleménye a gyermekek érdekeire hivatkozik, a kormányzat által kijelölt Oktatási Hivatal alkalmatlan arra, hogy a gyermekek érdekeit szolgáló döntéseket hozzon a gyermek ismerete nélkül, pusztán papírok alapján.
Néhány üveg ágyi poloskát kapott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Bencsik János jobbikos országgyűlési képviselőtől az Országgyűlés hétfői ülésnapján. - írja a 168ora.hu.
A 24.hu írt arról, hogy vasárnap este Schobert Norbi egy Facebook élőben látott neki, hogy elmagyarázza közgazdaságtani alapvetéseit fiának a szegénység és a gazdagság mibenlétéről. - írja a 444.hu.
A klímahelyzetről folytatott társadalmi konzultáció célja nem az, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja az ügyben, ez egy kötelezettség, amit Brüsszel előír, mondta Hollik István kormányszóvivő az Inforádióban. - írja a propeller.hu.
Az LMP kongresszusa nagy többséggel társelnökévé választotta Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettest. Az új társelnök szombaton, a megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: 2022-re megkerülhetetlen és kormányzóképes zöld párttá kívánják tenni a pártot.
Átadták tegnap este a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István-sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében, tudósít a Magyar Nemzet a lapban tavaly nagy kultúrharcos-feljelentős sorozatot publikáló Szakács Árpád elismeréséről. - írja a 444.hu.
A 444.hu szúrta ki, hogy az első kerület momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc véget vetne a kerületben évek óta működő, a helyiek érdekét nem túlzottan szolgáló rendszernek, miszerint egyes vendéglátóhelyek, intézmények vendégei 1 forint plusz ÁFA / perc áron parkolhatnak a várban – írja a merce.hu.