A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény.
A kommunizmus túlélte a vereségét, ma pedig az általa használt eszközökkel akarják uniformizálni Európát, Magyarországon azonban elég vakcina van antikommunizmusból a kontinens kigyógyításához – ez volt a végkövetkeztetése annak a beszédnek, amelyet Schmidt Mária főigazgató tartott hétfőn a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Terror Háza Múzeumban. - írja a 168ora.hu.
Jávor Benedek, a Párbeszéd jelenlegi európai parlamenti képviselője vezeti a párt EP-listáját. A Párbeszéd vasárnapi, budapesti kongresszusa csak a saját jelöltjeik sorrendjéről döntött, mert a választásra várhatóan közös listát állítanak majd az MSZP-vel.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, a hónap utolsó vasárnapján ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel vártunk minden rászoruló embertársunkat. Az ételosztás végére a 150 adag finom töltött káposzta,és a friss kenyér mint mindig, most is „gazdára” talált.
A tárgyalóban kiesett a tár a büntetésvégrehajtási őr fegyveréből, amikor dulakodni kezdett a múlt pénteken megszökött fegyenccel. Az őr elvileg tudta, hogy üres a fegyver, mégsem szólt róla a rendőröknek.
Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy komoly nyomozást az ügyben az OLAF egymaga volt kénytelen levezényelni. Mivel a magyar hatóságok addig nem voltak hajlandóak megvizsgálni, hogy ugyan milyen alapon aratott Tiborcz István cége, ha pedig már így alakult, miért jelentősen túlárazva valósította meg a közvilágítási tendereket?
A tatárszentgyörgyi tragédia tizedik évfordulójáról szombat este Budapesten is megemlékeztek: a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat II. János Pál pápa téri épületénél emléktáblát avattak a romagyilkosságok áldozatai emlékére.
Úgy tűnik, kudarcba fullad a kormány próbálkozása, hogy enyhítse a munkaerőhiányt: 2015-ben azért vezették be a országosan a német mintára kidolgozott duális képzést, hogy a hallgatók kész szakemberekként hagyják el a felsőoktatást. A számok azonban azt mutatják, hogy hiába a rengeteg támogatás, sem a cégek, sem pedig a hallgatók számára nem lett igazán vonzó a gyakorlatorientált képzési forma. Sőt, az Állami Számvevőszék elemzése nemrég megállapította, hogy az elmúlt években súlyosbodó munkaerőhiány miatt már nem jelent versenyelőnyt a duális diploma.