Ujhelyi István szerint súlyos büntetésre számíthatnak a Fidesz európai parlamenti képviselői, ugyanis az EP legutóbbi plenáris ülésén olyan jelentés elfogadását támogatták, amelynek egyes megállapításai megfelelnek az általuk „Soros-tervnek” tartott állítólagos összeesküvés állítólagos céljaival.
Ami alapesetben igaz is lehetne. Ha a tüntetés nem szolgálná az ő érdekeiket is. Ezt nyilván nem így látja a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, de tőle nem is várhatunk mást. Még akkor sem, ha a külföldi (értsd: szabad) sajtó munkatársai előtt kell beszélnie.
A kormányzat iskolabuszprogramot indít Budapesten, a tesztelése a II. kerületben kezdődik el 2019-ben - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kerületben tartott keddi sajtótájékoztatón.
Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú, ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben résztvevő hallgató a kormány döntése alapján - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Számos budapesti dolgozónak több idejébe kerül a városon belüli munkába járás, mint azoknak a munkavállalóknak, akik két település között ingáznak minden nap. A karácsonykor megerősödő forgalom ráadásul még ront is ezen az értéken. A fővárosiak több mint fele legalább 45 percet tölt utazással, máshol csak a dolgozók 37 százalékának kell hosszabb időt erre szánnia.
Ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok Újszász és Szolnok között, miután szerda éjszaka negyed kettőre mindkét vágány felett kijavították a felsővezetéket - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.