A Momentum Mozgalom elnöke csütörtökön füstbombát dobott egy rendőrre az erőszakba torkolló Kossuth téri tüntetésen, később pedig a 444-nek azt mondta, számít ugyan eljárásra, de inkább a fideszes politikusok ellen kellene indítani. - írja a 168ora.hu.
Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.
Közös kutatási programokkal, hazai és külföldi tematikus konferenciák szervezésével segítik együtt a jövőben a nagy múltú magyar Afrika-kutatás erősítését, valamint humanitárius és nemzetközi fejlesztési programok előkészítését – erről írt alá együttműködési megállapodást csütörtökön délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (MMSZ) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
Fontos és jó törvényt alkottunk - nyilatkozta újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban, miután a képviselők megszavazták a munka törvénykönyve módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
A Fidesz és az illiberális állam ma a Parlamentben szembeköpte a demokrácia alapvető értékeit, amikor erőszakkal és törvénytelenül áttolta a demokratikus alapértékeit megcsúfoló törvénymódosításokat.
Valóban tartanak egy nagyszabású évzáró rendezvényt – erősítette meg az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) abban a közleményben, amelyet a szerdai számunkban megjelent cikkre reagálva adtak ki. Mint emlékezetes, arról írtunk, hogy miközben összességében. - írja a nepszava.hu.
A Kordás László MaSzSz-elnök által szignált levélben kifejtik: a módosítás szerint a munkavállalóknak évente akár négyszáz órányi túlmunkát kellene teljesíteniük, a munkaidőkeret időtartama pedig három évre emelkedne.
„Ami ma a Parlamentben történt, az majd pont jó lesz a minket gyűlölő nyugat-európai sajtónak arra, hogy képeket mutogassanak arról, hogy milyen botrány volt a parlamentben” – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a HírTV-ben szerda este. - írja a 444.hu.
– A strasbourgi terrorcselekmény miatt a kormány nemzetbiztonsági kabinetje úgy döntött, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség megerősíti a karácsonyi vásárok védelmét – tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda este az MTI-t.