Orbán Viktor nélkül nyilván senkit nem érdekelne. És különben is, ki ez a Bono? Milyen alapon pofázik bele? – tette hozzá az Echo tévé Sajtóklubjában a Magyar Demokrata főszerkesztője. - írja a 168ora.hu.
A kiperelt, de át nem adott dokumentumok ügyében megszüntették a nyomozást: a Pénzügyminisztérium azért nem sért törvényt, mert jogszabályt sért. Közben a Transparency International a sportszövetségek ellen is pert nyert, azoknak is ki kell adniuk az iratokat. - írja a nepszava.hu.
Garancsi István ajándékai a szakértő szerint a személyi jövedelem törvény értelmében adóköteles juttatások, és ekként a vagyonnyilatkozatban nem ajándékként, hanem jövedelemként kellett volna feltüntetnie a miniszterelnöknek.
„Semjén Zsolt úr, a magyar kormány miniszterelnök-helyettese is tiszteletét tette a konferencián. Üdvözölte az előadókat és a bizottsági tagokat, akik aztán imádkoztak is érte, megáldva őt és a magyar kormányt is” – írta a Christ for All Nations nevű nemzetközi keresztény szervezet az egy hónappal ezelőtt a Papp László Sportarénában tartott Tűz Konferenciáról. - közölte a zoom.hu.
Megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel.
Hat fideszes és KDNP-s igen, egy-egy jobbikos és LMP-s nem szavazat mellett, nulla tartózkodással, a DK-s Oláh Lajos távolmaradásával a Parlament Európai Ügyek Bizottsága megszavazta, hogy az Országgyűlés napirendjére kerüljön a Sargentini-jelentést elítélő határozati javaslat. - írja a nepszava.hu.