Az Alkotmánybíróság (Ab) az európai alkotmányos párbeszéd jegyében felfüggesztette eljárását a nemzeti felsőoktatási törvénnyel és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben - tudatta a taláros testület kedden közleményben.
Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden - közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozását követően az MTI-vel hétfőn.
A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot - közölte a magyar kormánypárt hétfőn az MTI-vel.
"Isten bizony, ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem" - így kezdte parlamenti felszólalását a frissen képviselővé választott jobbikos politikus, Jakab Péter. Kövér László házelnök ezután rendre intette. - írja az atv.hu.
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a közmédiának hétfőn úgy fogalmazott: a „Soros-hálózat” azért támadja a „Stop Soros” törvénycsomagot és az alkotmánymódosítást, mert be akarják telepíteni a bevándorlókat Európába, de a parlament előtt lévő akcióterv ezt megakadályozza. - írja a gepnarancs.hu.
Niedermüller Péter, a párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a 24.hu cikkére reagált, amely szerint az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részének megvonását javasolja, ami körülbelül 100-150 milliárd forintos büntetést jelenthet Magyarország számára.
A héten kezdődik a Stop Soros-törvény vitája a parlamentben, a Guardian össze is foglalta a témát és helyszíni riportot közölt a déli határ mellől, a cikkben pedig megszólal Márki-Zay Péter. - írja a varosikurir.hu.
A belügyminiszter lányainak többségi tulajdonában van az a cég, amely megvásárolta a színművész budai házát. A kft.-ben egy ciprusi hátterű cég a kisebbségi tulajdonos, Pintér felesége pedig az ügyvezető. - írja a varosikurir.hu.