Az LMP kifogást nyújt be az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, mert Baja polgármestere súlyosan megsértette a demokratikus elveket, és a választási törvényt azzal, hogy szabályosan kihelyezett ellenzéki plakátokat távolíttatott el a város köztereiről, és minden rendelkezésére álló eszközzel akadályozza az ellenzéki pártok nyilvánosságban való megjelenését.
Március 15-én újra békemenet lesz, a résztvevők délben gyülekeznek Budán a Bem-szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét - jelentette be Bayer Zsolt publicista hétfőn az Echo TV honlapján.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amit egy magánszemély nyújtott be Czeglédy Csaba egyéni képviselőjelöltkénti nyilvántartásba vétele ellen.
Mint belvárosi anyuka hívom fel, szerintem felháborító, hogy az ellenzék képviselője Juhász Péter megverte az élettársát – ilyen automata hívás futott be a hvg.hu egy olvasójához hétfőn. - írja a 168ora.hu.
Elindult az idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását hatszor kétórás időkeretben - hangzott el a kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzést bemutató hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor nemrégiben arról beszélt, hogy 2018 a kelet-közép-európai régió előretörését hozza majd az EU-ban, ám a bne IntelliNews régiós hírportál cikkírója szerint a visegrádi négyek együttműködésének haldoklása várható. - írja a napi.hu.
Tárgyalásokat kezdeményez az LMP mind az MSZP-vel, mind pedig a Jobbikkal egy esetleges választási együttműködésről – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint – az eddig a függetlensége mellett határozottan kiálló – zöldpárt a 106 egyéni választókerületben tudna elképzelni együttműködést a másik két ellenzéki erővel. - írja a 168ora.hu.
Öregednek a tanárok, fokozódik az iskolai elkülönítés, és egyre többen hagyják el az iskolát életképes végzettség nélkül. Ezek a legfontosabb tanulságai a Magyar Tudományos Akadémia új kötetének, amelybe minden létező grafikont beletettek, amit a mai magyar oktatásról el lehet készíteni.
A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház pénteken a honlapján jelezte, hogy orvoshiány miatt határozatlan ideig szünetelteti az ellátást az intézmény csecsemő és gyermekosztályán, valamint a gyermekszakrendelésén is.
A következő hetekben elbírálják a diaszpórában működő hétvégi magyar iskoláknak kiírt pályázatokat, 200 millió forint áll rendelkezésre - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
A Kossuth Lajos téren tartják idén a március 15-ei állami ünnepséget, amelyen beszédet mond a miniszterelnök - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.