Emlékeznek még László Petra nevére? Ő volt az az újságíró, aki 2015-ben menekültek rugdosásával múlatta az időt, majd amikor lebukott, mert egy újságíró társa felvette az eseteket, bocsánatot kért tettéért. Mára úgy véli, csak a hazáját védte. - írja a zarojel.hu.
"Az autokraták magasztalása elfogadhatatlan számunkra, mindennel ellenkezik, amit az egyetemi szakmai munkánk során képviselünk" – írja Facebook-posztjában a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi tanszéke, szúrta ki a 24.hu.
2023. január 1-től csak az tölthet be vezető pozíciót a közigazgatásban, aki elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemrég indult államtudományi mesterképzését - derült ki az Index birtokába került kormányzati előterjesztésekből.
Folytatódik a nyári időszakban szüneteltetett munka a dél-balatoni vasútvonalakon. Fonyód és Kaposvár között szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.
Hajdú Péter az ATV harmadik embere (Isten és a Hit Gyülekezetét is vezető tulajdonos, Németh Sándor után) interjút adott a 24.hu-nak, ahol szépen és korrekten elmondta, hogy az az ATV, amit eddig ismertünk, meg fog szűnni. - írja a kettosmerce.hu.
Tíz pártelnök és egy alelnök ismerteti csütörtökön a legnagyobb nyugdíjas szervezet felkérésére, hogy mit gondol az általa vezetett politikai tömörülés a nyugdíjasok helyzetéről. Na, ki nem lesz ott? Természetesen a Fidesz és a KDNP képviselője. - írja a nepszava.hu.
A visegrádi mobilgát-építkezés projektvezetője nem hallgatta el, hogy a gátat tervező Tér Team Kft -vel korábban nem zajlott zökkenőmentesen a munkaviszonyuk, a töméntelen hibák miatt kénytelenek voltak szerződésüket semmissé nyílvánítani.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint ha az ellenzéken múlna, ma is több tízezer forinttal kerülne többe a családoknak az iskolakezdés, nem lenne ugyanis ingyenes tankönyvellátás és gyermekétkeztetés, továbbá pedagógusbér-emelés és iskolafejlesztés sem. - írja az MTI
A kormány a belügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet fél évvel, 2018. március 7-ig meghosszabbítja - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés szünetében az MTI-nek. - írja a kormany.hu.
Lekerült a napirendről a zöld rendszámok kiadásának szigorítása, noha sok, igencsak környezetszennyező hibrid tulajdonosa is igénybe veheti a jelentős kedvezményeket, viszont a segédmotorok bevezetésének lehetőségét vizsgálja a fejlesztési minisztérium. - írja az InfoRádió
A kollektív munkaügyi vita augusztus 28-i fordulója is eredménytelenül zárult, a munkáltató továbbra is elzárkózik a VDSzSz Szolidaritás munkahelyek megtartására, a tömeges létszámleépítéstől való elállásra irányuló követeléseinek teljesítésétől – közölte a VDSzSz.